Olaszország mindig sok mediterrán örömöt kínálA celebeknek isAmikor már dübörög a kíméletlen július-augusztus, a mindenhol egyszerre kitört nagy európai szabadságolási láz, akkor szinte talpalatnyi hely sincs ott a turistáktól... Még a kőgazdag, felkapott, agyonsztárolt hírességek is odatülekedtek idén (persze ők 20 millió dolláros jachtokon Szardínia és Szicília vizen): http://velvet.hu/celeb/topless08071/.
DE Olaszországot koranyáron még nem fojtja meg ez az invázó! Így tehát érdemes a komótosabb elmélyülésre ilyenkor szánni időt, mert a kapus autópályákon való kínosan lassú araszolást megúszhatjuk és kicsit kibírhatóbb még Itália ez időtájt...
Pláne, ha egy május elejei szombaton korán!! reggel el tud indulni az ember - eszméletlen pakkokkal kívül-belül - a kocsijával, még a balatoni csúcsot is megúszhatja. Azon túl, hogy három ország várt felfedezésre vagy a szerencsésebbeknek újra imádásra: Olasz-, Francia- és Spanyolország tervezett utunk során 2005-ben, a meredeken és pofátlanul emelkedő üzemanyagár is kilódította az embert az itthoni létből. Az olasz ár kicsit magasabb a miénknél, vagy tán már ugyanaz (1,1 euró a dízel literje), de a többi déli vidéken már csak kevesebbért mérik a kocsibavalót. Ideértendő Itália felé a leggyorsabb odajutást igérő, dinamikusan fejlesztett úthálózattal bíró Horvátország és Szlovénia is. (ehhez még adalék: valahogy, amint a határon túl tankolunk, a kocsi kellemesebben érzi magát, új erőre kap, tovább tart benne az üzemanyag. Ez Ausztriától Horvátországig, mindenhol így van. Mondjuk Ukrajnát és Romániát nem próbáltuk, az is igaz... Nem tudom, itthon milyen trutyit tankolhatnak belénk, ami sokkal több pénzért sokkal kisebb hatásfokkal működteti a motort és sokkal hamarabb el is fogy?!?)
A horvátoknál, akikhez Letenyén át vezet az út, elég morcos határőrök próbálják a magyarok kedvét szegni, ki tudja miért? De aztán végig érvényesül a boldog egyesültség lazasága: elegáns csuklómozdulatokkal hajtanak át minden határon. Ezt főleg az tudja igazán értékelni, aki megtapasztalta már például az olasz határ"vitézek" kocsi-szétszedő buzgalmát a magyar rendszám láttán.
A saját "főzésű" ;-))képeink inkább utunk második felét mutatják Triesztet - mint ez a kettő - meg Veronát majd alább, mert letörlődtek sajnos a Velencét, Padovát és környékét megörökítő fotók egy kivételével. :((.
Két trieszti házrészlet
 
A táj Itáliába érve, már Veneto tartományban, - ami ugyan a csizma északi része, de nekünk a tenger ígéretét jelenti - jelenetősen változik a balatoni szembántó összevisszasághoz képest. Az olaszok hihetetlenül magas nívójú kert-, lakás- és bútorkultúrájuknak megfelelően nagyon egységesen és szépen alakítják ki városaik, falvaik arculatát. Nincs az a borzalom, ami a hivatali közöny, megkenhetőség, oda-nem-figyelés és kapzsiság miatt a Velencei-tó és a Balaton különlegesen szép környezetét örökre elcsúfította. A római villaépítészet kétezer évnél régebbi hagyományait őrizve - és a modernséget is beleépítve - rozsdaszín kúpcserepes, pasztellre vakolt, elegánsan tágas inkább foldszintes, de sosem kivagyi "győzikés" házak suhantak el bámuló szemeink előtt, ápolt, mutatós kertek mélyén. A legnagyobb olasz folyó, a lomha Po is megmutatja magát néha, és ma már semmi nem utal arra, hogy az első világháborúban hány és hány ember pusztult el a gorziai, piavei harcokban... Este hat körül már Velence
- ezt láthatta űrutazása során Charles Simonyi is: jól ki vehető a Canale Grande fejreállt S-kanyarja (Origo-fotó) - http://velence.lap.hu/ határában járunk. A hosszú májusi nappaloknak hála, semmiről sem maradunk le; még órákig lehet csavarogni ott világosban (sötétben is hangulatos, de akkor sanszosabb az elkalibrálás a főcsapásoktól ;-)). Előtte persze még a kocsival a parkolóházat kell megcélozni a tenger feletti bekötőútról balra lefordulva. Ez óriási monstrum, ronda is de elkerülhetetlen. Mert az már rég nincs, mint közel húsz éve, hogy bárhol ingyen hagyhatta az ember a kocsiját; nem vitték el, nem bilincselték meg, nem törték föl. Itt kb. 10-15 euróért lehet beállni: non-stop, korábbi órákban még - a hirdetések szerint - szállodafoglalás is működik benne.
Ezek Verona erkélyei, -sok szép van - de még nem Az Igazi...
Velencére rá kell szánni legalább három-négy órát még a legspórolósabb útiterv szerint is(ebből kb. 20-25 perc a begyaloglás az 1 km-re lévő központi térre, a Piazzale Romára, ahol a főpályaudvar is van). Persze egy életet ott tölteni is kevés... A várost ezekben az esti percekben hihetetlen ragyogás töltötte meg (addig mindig napközben láthattam): a nap még magasan állt, a lagunák - köztük a "főutca", a Canale Grande - teljes pompájukban láthatóak fényében. Vaporettokon- menetrendszerűen közelekedő vizibuszok - lógnak a csúcsforgalom utasai; ringatóznak a jellegzetes fényes-fekete gondolák a piros-fehér, kék-fehér csíkos pólós hajóslegények erőteljes evezéseitől előrehaladva - nekünk rohadt drága szolgáltatás és általában akkor mondanak fix - csillagászati - árat, amikor már benne ülsz és ciki kilépni. De csodaszép lehet, biztos érdemes megpróbálni; négyünknek nem volt annyink se pénzben, se időben. Majd máskor, egyszer, talán, végre...
A turistahordák (12 millióan) már Attila hunjainál is jobban megszállva tartják a várost. Amely lázong is a sok nyelven hablatyoló embermassza ellen, de végülis abból él - nem is rosszul. (Nemrég olvastam, hogy az őslakosok - 70 ezren élnek még itt, mint Egerben- azért el-elmenekülnek a szárazföldre,- így kirakatváros-sors vár rá, ami ellen küzdenek még a politikusok.)Ilyenkorra: koraestére általában már megtelnek a trattoriák, ristoranték, ahová mi nem ültünk be, mert az olasz szervízdíjak kétszeresére rúgják az amúgy se csekély számlát. Ha emlékeim nem csalnak, 20 eurótól indulnak az ételárak, de biztos vannak eldugottabb és olcsóbb vendéglők is.
A főlátványosságok, mint a Rialtó butikoktól hemzsegő, márvány hídja -, a Szent Márk téren álló rózsaszínes kőcsipkecsoda, a Dózse Palota, a Campanile, a tengerre néző Sóhajok hídja csak körültekintő odafigyeléssel érhető el. Sárga feliratok irányítanak magasan a falakra szerelve, de elég egy oldalpislantás valamelyik muránói üvegüzlet vagy világmárka kirakatára és fújhatjuk a tájékozódást.
Semmi perc alatt el lehet tévedni, egyik hangulatos sikátor, fel- majd levezető hidacska pont olyan, mint a másik; a már emlegetett Attila elől a 450-es években a vízbe menekült város cölöpökön álló ódon palotái mind gyönyörűen hasonlatosak egymáshoz a kanálisok tükrében... (És van olyan szemét is a lakosok között - kevesen, de az is sok!-, akik élvezik, ha elkavarják a hülye idegent.) Amikor végre kiértünk a Napoleon által "Európa legszebb szalonjának" tartott Szent Márk térre, a galambinvázió, a Florian cukrászda zenekara és főleg a Nap felejtjhetetlen műsort produkált: épp a végre felújított Dózse Palota mozaikképeit világította meg lemenő sugaraival, a két böszme kőoroszlánt is végigsimítva. Viszont letakarva állt az az épület, ahol minden órakor hatalmas fémfigurák kongatják meg a harangokat; akkor, két éve ők kerültek - talán már el is készültek vele - a restaurálásában sorra...
Ez még mindig Verona
A mesevárosból este kiérve a velencei arisztokraták hajdani nyaralóhelyén át vezet az út - nem a pálya - Padova felé. Kis folyó mossa a partot, és csodálatos, többszáz éves villák (kastélyméretben) rejtőznek emeletnyi magnoliafák árnyékában. Még éjjel is találtunk szállást - reggelivel kétágyas szoba 70 eurórért, olaszos eleganciával berendezve -, bár voltak már"completo"(megtelt) helyek is. Főszezonban érdemes előre foglalni, bár sok a jó camping is errefelé , némi szúnyoggal dúsítva a folyócska miatt...
Padovát http://hu.wikipedia.org/wiki/Padova reggeli friss fényben fürödve találtuk; Szent Antal városa épp a vasárnapi szagos misére készült. A nagyon elegáns, ápolt nyugdíjasok elözönlötték az utcákat, éledeztek a kávéházak. Minden virágzott: hamvas zölden futotta be a falakat a repkény, ágyásokban, parkokban mindenféle szín tobzódott. A katedrális is "megér egy misét", épp az is zajlott. De végigjárható volt akkor is, hiszen a csodatévő - Portugáliában született - szent sírja mindig illatos virágözönben fogadja a népeket, akik kívánságaikat hittel helyezik elé. Művészettörténeti leírással nem tudunk szolgálni, de mint minden olasz templom, ez is méltóságteljes és arányosan nagyszabású, kincsekkel zsúfolt.
Veronai ház képe
Az autópályákon vasárnap meg a hét bármelyik napján számítani lehet dugókra, hiszen fizetős kapuk szabdalják föl a haladás egyenletességét. Ha meccs van, akkor pláne megáll a forgalom a sok odamenő miatt, amit a bennszülöttek igen békésen tűrnek. Franciaországig kb. 40 euróba kerül a pályahasználat; lehet haladni, de kamionok tömegére állandóan számítani kell.
Trieszt kőhala a képen
Amikor visszafelé jöttünk nagy utunkról (a végcél Granada volt, ahol a fiam félévig tanult; őt látogattuk meg egész pályás letámadással)a francia határhoz közel, Genova környékén - ahol ementáli sajttá lyuggatták a hegyet az alagutak, melyeken át az út visz - letértünk a tömött pályáról. (ahol épp a monacoi F-1-ről áradtak haza a taljánok Ferraristól vagy anélkül de nagyon bevadulva) Bezúdultunk a tengerpartra, hogy megszálljunk még egyszer Pest előtt a hosszú hazaúton. Erre megfelelő helyiség Arenzano - a bambino Jézusnak szentelt kis városka , amelyet a helyiek per falu emlegettek - impozáns szállodakínálattal várja a vendégeket. A Piccolo Hotelben - szintén este beesve - 50 eurót kértek egy kellemesen felszerelt, tágas kétágyasért, amely - csoda Itáliában és egyáltalán a mediterrán térségben! - csendes volt; ezt nagyszabású reggeli egészítette ki. Pálmafás korzó, teliholdat fürdető tenger - a százazföld előtt még jutott egy korty délszaki varázs...
Verona híres Amphiteátruma és Júlia erkélye a képeken
 
Ezután még megálltunk két olasz városban: Veronában http://www.verona.lap.hu/ és Triesztben. Az előbbi édes, színes Shakespeare-díszlet is virágpompában, napsütésben, turistaözönben fogadott, amely nem csoda, hiszen harmónikusan, finom szinekben felújított reneszánsz házai között sétálni élmény. Kellemes üzleteiben a divat teljesen olyan, mint nálunk, az áraik - kivétel a mindenhol luxusnak számító nagy márkák kínálata - áruválasztékukkal együtt az itthoniakra hajaznak. A növényekkel zsúfolt téren álló híres amphiteátrum éppen restaurálás alatt állt, de persze 16 estén fogadta azért az olasz zene barátait Aida- és egyéb Verdihttp://hu.wikipedia.org/wiki/Giuseppe_Verdi-előadásaira. Már akkor, május végén ott voltak előtte a gigantikus díszletek a következő havi műsorokra. Ipari mennyiségű, emeletnyi türkiz és bordó szfinksz-hadak, aranyozott kerubok, egyiptomi istenszobrok halmozódtak ott a "2 az 1-ben: Itáliában Egyiptom" jelszóval fotozkódó vándorok örömére.
A város jellegzetes épületei
 
És persze kihagyhatatlan Júlia háza! 15 éve még nem láttam ezt az új szokást: minden négyzetcentiméter - kivétel a kis reneszánsz erkély, mert oda nem érnek fel - telisteli van ragasztva rágógumival, azokon pedig szerelmes üzenetek fityegnek. Egy újfajta, fiatalok "Siratófala" lett ez, kegyhely: szerelmi vágyai teljesülését japán és szerb, francia és magyar, stb. párok remélik sok rágás után felragasztott mentolszagú cetlijeiktől... Júlia szobrát is fényesre simogatták a vele fényképezkedők, csodatévő hellyé nőtte ki magát a Capulet-ház. Amúgy az egész város csodálatos, úgy ahogy van. Érdemes beülni egy forró és utánozhatatlan cappuccinora, feketére, fagyira: 1,5 euró csészénként és akkor WC-t se keresgélnünk, mert jogunk van használni a kávházét... Kulcsot ehhez az aktushoz néha kell kuncsorogni, ami kissé snassz, de ez van.
A baloldali erkélyen vágyakozott állítólag a kis Capulet-lány éjjel: oda tornázta fel magát hozzá Rómeója
 
Trieszt, utolsó olasz "állomáshelyünk" viszont már a Monarchia karcosabb, északibb hangulatát érezteti. A monumentális főteret, mely a tengerre nyílik, nemrég hozták helyre, sőt még mindig dolgoznak rajta. Ez a hegynek felfutó város, nem annyira színes ékszerdoboz-jellegű, túlhabzó vidámság, mint Velence vagy Verona, inkább valahogy bécsi vagy budapesti jellegű. Visszafogottabb hangulatú, grandiózusabb házakkal. A tengerparton itt is lehet bronzszobrot simogatni: a Varrónőkét, akik a nagy víznek háttal ülnek arcukon ércmosollyal, térdükön ollóval.(Hogy ettől jobban szabottak leszünk-e, nem tudom...) `.-)
Ezekhez az emlékekhez képest megrázó volt szembesülni a szlovén határon felállított tulipiros, neonzöld, jajkék műpálmákkal a gagyi kis kasznió előtt... Arenzanoból hétfő reggel fél 10 körül indultunk, és a városnézésekkel együtt is hajnali kettőkor már Budapesten landoltunk a házunk előtt. Horvát és szlovén szomszédainknál ugyanis valóságosan nemcsak szlogenekben építik az autópályát. (2005-ös adatok!)(
Fotó: Sebő Gábor◊
|
