Bevadult karácsony

Dús vaddisznópörkölttel

A karácsonyi pukkadásig zabálás törvénye - hogy sokfélét kell az asztalra tálalni - él és erősödik válság ide vagy oda! Ki akar lesajnálni való "snassz" háromfogásossal villogni, amikor mindenkitől azt hallhatja másnap (vagy már előzetesben nyomatva), milyen többes menüsor lesz szervírozva a díszes alkalomra? Háziasszonyi olimpia is ez - elismerjük vagy se - amit a lapok, netes oldalak is az őrületig fokoznak receptözönnel, terítési ordunggal. Bizony, nem lehet kitérni előle. .-)) Mivel nálunk a pulykának volt egy erős - de konstruktív - ellenzéke, ki kellett találnom alternatív de megfelelően különleges fogást is az obligát férji halászlé, töltöttkáposztahttp://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=306, és a nemrég felfedezett pulykatekercs mellé. Ez utóbbit http://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=408 aztán nem is ettük végül, annyira bevált és betelített az általam addig még soha nem készített (és evett) vaddisznópörkölt... :-))) Mely állatot http://hu.wikipedia.org/wiki/Vaddiszn%C3%B3 én leginkább későn este láttam néha Budán, a Tündérhegyi úton , amint pici csíkos malackáival jóízűen fürdőzött a pocsolyákban, kicsit rábambulva mellettük elhaladó kocsinkra. Ezért nem is volt nagy lelkesedés bennem megfőzni, de hát hiába vagyok állatszerető, ha a vegaság nem a mi műfajunk.



Hogy vadásszam és megöljem saját kezemmel arról persze szó se lehet, noha úgy ecsetelik puskás népek, hogy mily gyönyör teliholdnál lesről mészárolni őkelmét, avagy kutyákkal "csapatni". Jó Zrínyinket is egy ilyen vadkan nyírta ki http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Mikl%C3%B3s_%28k%C3%B6lt%C5%91%29, így bár elhiszem, hogy veszélyes üzem a vaddisznózás, de általában mégis neki drukkolok. Tavaly a Dunában is fürdött egyikük, hülyék által halálra kergettetve, pedig csak az életéért úszott. Mert bejáratosak lettek néha a kukákkal gazdag budai utcákba, idomulva némileg a városias környezethez, ha már az ő létvilágukból marja ki a mohó ember a földet a háza alá...

Vadász/gyilkos ismerős híján (hálisten) a férjem szokásos jó Lehel piacunkon vett 1kg 25 dekás jószágot (kilója 2200 forint). Cetlije szerint mindezt előre kockázva (na, ez költői túlzás volt, hisz keményen megharcoltam vele - sőt a kutya is jóllakott az utólagos kezelés nyomaival ;-)). Summa summarum, ennyi adag hetünknek elég lett körettel. (Arról majd később, nem volt kispista az se...) Nos a felhasználás előtt három nappal nekiálltam igaziból megpucoválni a szegény röfi halála előtt rám hagyományozott szerveit; ami nagyon bőnyeges-zsíros-inas volt, az röpült is a kutyusnak szánt vízbe forrni. (aki úgy imádta, hogy majd megfulladt a rohanós benyeldeklésébe :-DDD). Amikor már a tényleg normális méretű - kb. 2x2-es - kockákra felvágtam, beletettem egy olajjal (mint utólag kiderült, mert a fene se nézte: oliva helyett dió volt), korianderrel (boróka híján, mivel az is jó vadakhoz), pici citrommal, ecettel, sóval borssal gazdagított pácba érlelődni a fridzsiderbe. Körül is néztem addig persze a neten receptekért, kaptam is barátnőtől - végül aztán a magam kútfőjéből kutyultam valami ehetőt. :-) /erről bármikor töredelmesen vallanak eskü alatt a családtagjaim/
Bár másfél órát írt a legtöbb tanács, én azért kis lángon mégis majd három órát szántam rá. Amúgy nem egy bonyolult étek: a pácléből nyert olajon először nagy lángon megpörköltem (amiből a neve is ered ugye) a husikat, szinte a fehéredésükig. Ettől a külső rostok összeugranak - ahogy írják az okosok - és ez jóféle burokba zárja a későbbi párolódás során az értékes nedveket. Amikor ez megvolt (pár perc kavargatással), rászórtam a felvágott egész fej vöröshagymát és együtt - kisebb lángon pirítottam. (Persze jó lett volna belé fokhagyma is, de amiket manapság kapni, pfúj: amik kívül egészségnek tűnnek, belül csontszáraz ócskaságok - és akkor már nem volt hová rohannom újabb adagért...) A hagymás húsokra szórtam még - ahogy mindig is írom, mert szeretem a töményebb szaftokat - leheletnyi rozslisztet, majd házi pirospaprikát. Amikor azt is összekavarva megkapattam a tűzön, felöntöttem az egészet hideg vízzel és elkezdtem - a lassú fortyogás hőfokára állítva a gázt - főzni-párolni fedő alatt. Sóztam, borsoztam, egy chilipaprikát meg két kisebb paradicsomot is felszeletelve közé dobtam. (zöldpaprika is belefért volna, csak azt elfelejtett az a drága jó uram hozni persze...)

Rá kell nézni gyakran (már nem a férjemre, noha az se árt), mert a leve hamar elfő, de egészen az utolsó fázisig vízzel pótoltam a párolgást, mert - szintén a sokeszűek tanácsa! - a hozzáillő száraz vörösbor sava idő előtt megkeményítené... A második órában, mikor már nagyon omlóan puha lett, meg is kapta a szekszárdi fröccsét is, hogy még finomabb csorgatható, fűszeres, bő levet ereszthessen. Mert a mellé tervezett köret nem más lett, mint egy önmagában is fajsúlyos tészta, a sztrapacska, szalonnapörcökkel, juhtúróval. Erről már írtam, nagy rajongója lévén a szlovákok - ott nem is ezen a néven futó - találmányának: http://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=333 Nos a vad picit édeskés (alig érezhető) puha szaftos halma meg az alatta lévő pikáns-sós íz remek összhangot adott - nálunk épp - a csípős ecetes almapaprikával.

Bármikorra ajánlom - ha van idő pácolódnia pár napig - mert nem igényel folytonos ott-tüsténkedést csak némi figyelmet és ízharmóniát. Mellé elmegy a sztrapacska helyett a sima nokedli, a krumplifánk, krokett, tán még - szerintem - a főtt, (kicsit tejfölbe forgatott) tészta sőt a túróscsusza is! Nem mindennapi épp ezért élvezetes, (jól mélyhűthető, tehát előre megfőzhető) kellemes és nem annyira drága vendégváró étel. Amivel locsoltuk, az a - száraz vörös - bor illik hozzá a legjobban.

Fotó: Sebő Gábor