Tág és színes a Vodka-univerzum...

és a koncert előtt folyékony is ;-))

Az immár hatodik alkalommal megtartott Radnóti színházbeli koncert is azt jópofa tényt igazolta, hogy szivárványos egy világ sejlik a színtelen pia mögött: ingyen vodkával (http://index.hu/tudomany/brittudosok/2009/11/30/az_oroszok_feltalaltak_a_vodkatablettat/ ????)indítva megnyerték Vodkuék maguknak sokadszor is a közönséget. Ezen az egyre puccosodó/szépülő Andrássy út környéki, a fennhéjázón magyar Broadway-nek nevezett részen (szemben a mindjárt nyíló Dolce&Gabbana bolttal), a megmaradásukért vívott nagy harcokban egyelőre állva maradt platánok bújtatásában ez a kicsi de minőséggel nyomuló színház örömködésre fogadta be nézőit szombat este. 1992-ben egy magyar-zsidó hagyományokkal operáló zenekar ogyesszai/odesszai, (szerintem az orosz kiejtésben a lágy "gy" a nyerő ) kocsmadalokból, slágerekből álló repertoárral tört be a honi zenei placcra pimaszul frivol névvel: Vodku v glotku (Vodka a torokba) . Bátorság kellett ehhez akkor, hiszen csak három éve fejeződött be az oroszok "ideiglenes"= 33 éves itt állomásozása , így a Továris konyec!-ezés még bőven divatban volt és mindenki boldogan dobta le a kötelező orosz nyelv tanulásának nyűgét. (hogy most megint nagyon kifizetődő megtanulni, az más kérdés...) És bizony Vodku repertoárja nagy részét máig is oroszul előadott, gyönyörű számok jelentik - na, nem az unásig nyúzott Katyusa, Moszkva parti esték és hasonlókból, hanem mélyebb merítésű, különleges kincsekből szemelgetve. Én is abban a hektikus múlt században találkoztam velük először - és sajnos a mostani estéig nem is -, amikor - az akkor még nooormálisnak ható - Fábry Sándor árveréssel a Szalmaszál Alapítvány számára karácsony táján hajléktalanoknak gyűjtött pénzt a hajdani MUOSZ- székházban. Odahívta meg egyszer, még a kilencvenes években a Vodkut - pazar hangulatot rittyentve az amúgy is nevetéstől sziporkázó téli délutánba. Aztán elvesztek a szemeim elől - ami persze az én hibám, nem az övék -, de most hálisten, megint rájuk csodálkozhattam .

2000-től ugyan újra szerveződtek, csak a vezetőjük, a stand up comedy-s vénájú, mackós - gitáron, harmónikán, (ahogy mesélte: családi ezüstból lopott) kanalakon játszó, éneklő - Bata István maradt a régi. Fiatalokat gyűjtött maga köré (nota bene, ő is csak 41 éves), akik így, tényleg családként összeforrva - lazán, oldott marháskodásba is belemenve - egyedi tehetségüket is megcsillantva, együtt is kellemeset alkotva szórakoztatták a lelkes népet három órán át. Ehhez a héttagú csapathoz - öt férfi, két lány - szemmel láthatóan, füllel hallhatóan boldogan csatlakozott a helyszínt biztosító Radóti Színház válogatottja is. (Róluk egyenként majd később, de az kiderült, hogy a zenészek és a színészek nemcsak egy-egy ilyen örömzenélés alkalmával, de a futó darabokban is jó partnerei egymásnak régóta.) Nekem, - aki, mondhatni az egy régi élményét leszámítva szűz füllel-szemmel hallgattam-néztem a produkciót - a simlisapkásan fellépő fiúk olyan Vlagyimir Viszockij-hasonmásnak tűntek -http:///vlagyimirviszockij-lap.hu/ - , akit nagy szeretettel és empátiával idéztek meg minden dalukban. Példaképük is lehet, hisz Vologya volt az az orosz "igric", az a sehol máshol fel nem lelhető énekes, aki Oroszország hatalmas lelkeként és a Szovjetunió összes bizarr ellentmondását megtestesítve élt és teremtett halhatatlant. Hatásában, lényében csodáltat azóta is. Akinek rekedten suttogva-üvöltve előadott sanzonjaiban egy fura és embertelen birodalom lefojtott kiáltása zengett, aki minden elől menekülve tényleg csak a vodkát találta leghűbb társának, holott övé volt a korszak legszebb és legfelkapottabb francia sztárjának, az orosz gyökerű Marina Vladynakhttp://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=2864 a szerelme is. Neki/róla fohászkodik az este legmegrendítőbb előadásában a Radnóti híres színésznője, Kováts Adél, akiben - kéken elpárásodó szemében, szlávos arccsontjában, párizsias eleganciájában, lemondó fájdalmában - tényleg látni véltem a Viszockijért sokat szenvedő és érte mindent poklot-mennyet megjárt Vladyt. Mert ahogy Bulat Okudzsava versét énkelte minden oroszok Vologyájáról, az ütött...

De a Vodku - aminek persze dalestje nem a búsongásról szólt; Bata internetről idézgető, társait felvezető konferanszai, sztorizásai azért a móka felé terelték az irányt - az orosz dalokon, és a Fekete-tenger parti kikötőn túl is terjeszkedik egyfolytában, megalakulása óta. Világzenét játszanak, amibe belefér a lambada pár taktusa ugyanúgy, mint a Kusturica-film legendás macskajajos etűdjei - a zsidó klezmer andalító de táncolásra is serkentően pattogós ritmusa meg jó átvezető a görög szerelmes nóták és a bolgár, magyar népdalok felé. Univerzumuk tényleg olyan sziporkázóan és boldogítóan tiritarka, mint egy gyermeki örömmel rázott kaleidoszkóp.

Ennek ugyan látszólag ellentmond, hogy Bede Sári, a gyönyörű és széphangú, keletiesen izgató mozgású fiatal énekesnő egy orosz kesergővel kezdett Osztrovszkij Farkasok és bárányok című darabjából. (amit a radnótisokkal együtt adnak elő évek óta a zenészek.) Téli magányról, fájdalomról, hideg szeretetlenségről sírt benne, és bár nem mondták, én rekviemnek éreztem ezt azokért az orvul meggyilkolt és megsebesített orosz emberekért, akik előző nap (09 november 27) estek áldozatául neonácik robbantásának a Szentpétervár és Moszkva közötti gyorsvonaton... Amúgy is remek dinamikával pörgették fel koncertjüket: a bánat hangjait vérpezsdítő, elementáris cigánytánc váltotta, melyet Sári és a Radnóti fiatal színésze, Adorjáni Bálint adott elő, eszelős temperamentummal, buja erotikával. Így hullámzott a műsor tovább is : Szávai Viktória színésznő finoman visszafogott de szenvedélyes görög éneke váltakozott a gumicsizmás négy"tenor" (Bata szerint infláció van, s ez náluk emígyen csapódik le): Klem Viktor, Adorjáni, Karalyos Gábor (a Moszkva tér filmhőse), Schneider Zoltán, (aki viszont Cserhalmi György szíve csücske) Ványa bácsi kolhozfürdőjéről szóló dalával, ami humorban nem ismert tréfát... Meg fanyarul rávilágítottak a nagy vidámkodásban ezzel ama legnagyobb barakk sötét napjaira is. Az üde Marjai Virág is a szlávos szőke szépségek sorát gyarapítva adott elő egy csehovi hangulatú nótát az ogyesszai babáját - némi intenzív használat után - lazán elhagyó katonatisztről.
Minden azt szolgálta, hogy a - szerintem kissé túl sok - befújt műfüsttel együtt egy pikáns és mondénul édes kocsma/bárhangulat uralkodjék el az embereken azért, hogy elfelejthessenek minden bút-bánatot, vengerszkij keservet. A virtuóz hangszeres megszólalások is méltán elismerést arattak. Hisz mindenkinek volt több pazar szólója: a fura "herélt" (mert csak húrjai, vonója és egy, a régi hangszerre csak nyomokban emlékeztető íve maradt) hegedűn játszó Szabó Árpádnak csakúgy, mint a sportként hatalmas hegycsúcsokat támadó karcsú, kedves arcú Nedeczky Júliának, aki altszaxofonon, klarinéten játszva, majd énekelve, fátylakban kígyózva szolgálta az előadást. A dobokat - valami üvegkaranténban, okát nem tudom - Dudás Tamás bűvölte az extázisig és tovább, míg Takács Szabolcs, a mosolyokból ki nem fogyva pengette basszus gitárját, (de volt, amikor ebbe Klem Viktor színész is besegített). Bata István zenekarvezetőként énekelt - többek közt Schneider Zoltánnal - egy alkoholistákat dicsőítő csasztuskát, amellett végig gitározott, szövegelt és idegenvezetett is (mivel Mexikóban jártak visszatérőként idén, na meg Szolnokon!). Mindezt három órán át fáradhatatlan mackós kedvességgel és humorral. A legfrissebb - egyenesen a jazz-tanszakról beújított - "szerzeményük", Vér Csaba szintén a fúvósszekciót gazdagította érzékeny játékával.

De ennek ellenére, azért a dal primátusa nem forgott veszélyben, hiszen a napokban (november 24-én) születésnapját ünnepelt Martin Márta jellegzetes hangon előadott hitvallása a színészetről éppúgy a szívekhez talált, mint Bede Sári sok-sok izgalmasan- érzelmesen énekelt nótája. Régi, új és legújabb számok váltakozva hangzottak föl - most készül a legújabb lemezük - körbeutaztatva hallgatóikat ebben a vodkapárás (a termet be is töltötte a génius lociként hullámzó enyhe piaszag) jópofa világban. Minden töretlen életörömüket sugározta, főleg a finálé, - együtt danászták boldogan színészek, zenészek - egy görög évődős szerelmi számmal, ami (nem meglepően) megint arról regélt, mi minden történik egy szorgalmasan gyűrt paplan alatt hajnalig. Aki e mostani "rosszkedvünk telét" mégsem akarja depitől sújtva végigszenvedni, kattintson vidítónak a http://www.vodku.hu/> -ra, ahol a hozzájuk méltó színes, jópofa oldalakon még többet megtudhat a Vodkuról, elérhetőségeikről, fellépéseik dátumáról. De február 6-tól biztos, hogy láthatóak-hallhatóak lesznek ismét a baráti Radnóti Színházban http://www.radnotiszinhaz.hu/ egy gyerekdarabban, a Bárány Boldizsárban. Biztos az aprónéppel is megtalálják majd a hangot, hisz most is voltak igen ifjú rajongó hölgyikék ( kb. egy illetve négyéves magasságban), noha azért ez a szombati esti láz nem teljesen az ő korosztályuknak készült ...

Fotó: a Vodku-weblapról