Benkő Dániel tökig a kanálisban Koros pasi kóstolgat ropogós (?) csibefalatot
 Kép innen: http://cotcot.hu/kozosseg/cikk/3587 Tanulságos blog a japán péniszünnepélyekről Témánkba vág :-)
Mocsok/trash/-reality, ahogy címkézik - jogosan - a Benkő feleséget című RTL-show-t a neten. Tökéletesen leírja ez a terminus technicus, hogy mégis mi a fészkes fene látható a - már eleve pornóra! épített - csicsa-micsa lukcusvilla falai közt hétfőnként okulásul az jónépnek. Ájtatosan 2009 ádventjéhez közeledve.... (A fene hajdanában még nagyon csúnya szitok-átokszó volt - a bubópestis megfelelője - de sajnos ebben a kis nekifutásomban ennél sokkal randább kifejezésekre is ragadtatom majd magam, bocs ;-). Erről a látványról, sőt az egész bornírtan genya ötletről nem is lehet máshogy megnyalvánulni. Épül tehát most a cikkben itt a "káromkodásból katedrális", ami a híres Nagy László http://www.doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=36 egyik nyelvi leleménye a legszebb verséből (Ez az angyalszerű költő vetette fel utolsó tévéinterjújában, hogy vajon a jövőben lesz-e még emberarcuk az embereknek? Mert ha igen, akkor csókoltatja őket. Valamit megérezhetett előre a `70-es években ebből a mai szennyből...)
Kit csókoltathatna ezért ő most??? Pláne vonatkozik e kérdés a Benkő Dániel nevű kiöregedett pöcspengetőre - ő harcolt azért, hogy erről legyen vén fejjel ismert, noha valaha lantművészként létezett, mint Bakfark Bálint legelszántabb magyar felfedezője (sokak szerint több művének szerzője is ;-)), interpretátora. Legyek megértő: talán az zakkantotta meg ennyire, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt egy koncertre/ről sietvén - vagy álmosan vagy benyomva vezetett - fának rohant autójával,amiben az anyósülésen ismerősünk, egy Bónis Ferenc nevű huszonéves zenész (fuvolás volt, azt hiszem) szörnyet is halt. Ezt - azt hiszem, nemrég- legalább be is vallotta. Aztán sokáig csak a szakma hallott róla, majd pár éve Anettka Budapest Tévéjében - már megszűnt ez a vizuális környezetszennyezés; én el sem hittem, amíg nem láttam, hogy ilyen valóban létezhet, bár magát a nagyasszonyt soha nem "élveztem" benne, sajna :-DD - kezdte verni brét, mondván, ő meztelen lantos és szerelemharcos. Mutogatta így magát, ahol csak teret adta neki, mert - mint mondta - oly nagyon gyönyörűséges szerszámmal áldotta meg őt a jóisten, hogy vétek lenne ezt más elől gatyába zárva tartani.
Na, ezt a csodát se láthattam - akkor még nem volt annyi csatornánk (kanálisunk), hogy ide is eltévedhettem volna, csak a bulvármocsárból bugyborékolt fel a dolog kétes híre. Ettől lett újra forgalomba került figura Benkő Dánielből a XXI. század legnagyobb dicsőségére... Szántam is ezért az öreg - ahogy médiaszerte nevezik- faszharcost, mert ez a tömény villantós bácsi-effektus komoly lelki zavarokra mutatott. Na, aztán végre - összenő, ami összeillik - felfedezte őfarokságát az RTL mindenre éhezett kreatív/???/ személyzete is, így mehetett levegőt rontani a szó szagos értelmében a műdzsungelba műfelháborodást és így nézői figyelmet aratni. Mivel is ragyogott ki a karból? Maszturbált - ki volt adva neki, feltételezem x percnyi munkálkodás -, fingott, böfögött, pucérkodott - szóval semmi különös nem volt, csak amit egy átlag elme-roggyant öregúr szokott otthon is csinálni, hogy felfigyeljen már végre rá a család, mintegy második gyerekkorát élve. Mivel ronda is szegény dorong Danink - speciel anyaszült meztelenül nem láttam, ahogy a masztis részt sem, csak a cikkek özönét erről -, azt a bávatagul vigyorgós önelégültséget, ami Benkő arcán ezek nyomán kiült azóta is, végleg nem értem. De ha tényleg ezek alapján elhitte szegénykém, hogy ad. 1./ ő naggggyon jó pasi, aki ráadásul a szellemi szabadság zászlóvivője, ad. 2./ pihegő női álmokat lucskossá tevő hős, ad. 3. / mindent tud a szexről, kvázi prófétája ennek, - nos, akkor humánusan figyelmeztetem, hogy erős téveszmék áldozata. (most olvasom, hogy tényleg ifjaknak akar erről tévés előadásokat tartani... Anyám, borogass hideg vízzel, de nagyon!)

A fotó innen van, ahol a képen Ephesosban látható Priaposról is lehet olvasni:http://href.hu/x/aow6
Na, és ezzel el is érkeztünk kis mondandóm velejéhez, ehhez a mostani trash/szenny-comedyhez, amin nem is annyira röhögni lehet, inkább kínban vigyorogni.
JA! PERSZE NYILVÁNVALÓ, HOGY ILYEN RIZSÁT EREGETVE ÉN CSAKIS EGY OCSMÁNY,VÉN IRIGY LUVNYA VOLNÉK, AKIT FÉRFI MÉG CSÚZLIVAL ÉS TÉVEDÉSBŐL SE ÉRT EL SOHA, KÉT GYEREKEM IS ÖNBEPORZÁS EREDMÉNYE! Tán van, aki elhiszi, mégcsak nem is a prűdség miatt írom ezeket. Hanem... Fáj. De Benkó persze boldog. Megkapta élete lehetőségét kanálisától, ettől a szarban tocsogást mindig készséges nagyvonalúsággal elkészítő RTL (alias retek)Klubtól tehát végre, halleluja: ezzel a Benkő feleséget keres című izével ölik az emberek agysejteit hetek óta. Egy jó van benne: ez a főcím aranyos grafikája, ott be is lehetne fejezni.
De nem, sajnos forog a rémségek kicsiny filmje tovább; néha nőkre nyomokban emlékeztető lények - 57 leszek és én szégyellem magam helyettük is, de hát a pénz nagy úr: azért önként dalolva kurvává, tátogi pinává lesznek emberek - ölik magukat és egymást ezért a (némileg feljavított) vén trottyért. Mert szegény - hiába volt költve egy vagyon edzésre, stylistra, fogorvosra - mégis egy romhalmaz a maga 62 évével. Ez annál cikibb, hisz vannak ebben a korosztályban nagyon jó pasik: hitelesebbek kevesebb tunninggal - még itthon is! (nem Ernyedt Bélára gondoltam) De jó,legyünk megengedőek: sugározzon ki, mint Csernobil Dánielünkből meg a horrorisztikus libákból is az a bezonyos belső szépség, oké! Sőt egyenesen szeretetteljesen elfogadva lássuk nehezen kiválogatott csipetcsapatát! De azért nehéz őket röhejek nélkül kibírni. ;-) Élükön ott kárál a tápiószecsői minszki szőke (hajdanában minden nő ott ennyire hidogénperoxid-pozitív volt, mert csak ezt a hajfestéket és dózist ismerték) nagyi túlrajzolt szájából közönséges stílussal, aztán mellette virít a falból nemcsak a pókot de magát a maltert is kiharapó ötgyerekes, fennkölt nevű Ivett "modellünk" - ők permanensen, profi forgatókönyvíró által adagolt gonoszsággal ölik egymást, hogy néha be-bevigyenek egy gyomrost a romazenész körökből származó felvidéki tolmácsnőnek is... Na, ő az a harmincaska, ohne gyerek, aki bikinijében elég fonnyatag bájakat derít fel a pornóvilla medencéjénél. A még nála is fiatalabb babák - a nem-vállaltan de leleplezetten pénzért kúró Andi, a szerelme tűzhalálát jó pénzért lapokban kiárusító Barbika, a francia gyökerű gyökérlányka, stb. és a többiek nem annyira érdekesek, ki is ejtették őket - csupán a kétes publicitásért hajtanak, az nem vitás. Hogy milyen áron érik el azt a 15 percnyi warholos hírnevet (hahaha) mindegy nekik, de ahol pornómacák a haza celebkirálynői http://lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=14, ott ez miért is furcsa??? Tényleg nem nézem á-tól zet-tig, mert azt ép ember ki nem bírhatja - csak a beharangozókat, néha némi utolsó szívadó pillanatokat illetve az indexes videók láttán pöfögök itt. És nem azért nem tapasztom oda magam a képernyőhöz, mert én annyira öntelten intellektuális vagyok - néztem a Győzikét is kíváncsian, mint kritikus, hogy mivé fejlődik (a teljes agyhalálig és tovább, jól bebaszva a romák megítélésének, rápakolva még tíz tonna előítéletet a meglévőkre, csakúgy mint a Maunika- és a Józsibarát show-k: ahol ráadásul pimf pénzért eljátszatják szegényekkel sikerrel a hülye lincselős-üvöltős egyfogú ösztönlény-szerepet) - hanem mert annyira művi, hogy az már vérgáz. Semmi spontaneitás a szerelemben-szexben, csak csikorgósra betanult mondatokban ekézi egymást a női had. Erről az előre lekrétázott "spontaneitásról" bővebben: http://comment.blog.hu/2009/12/09/tenyleg_talal_maganak_feleseget_benko Persze, biztos kellett az itt megmutatkozó kellemes alaptermészetük ehhez a kiválasztott szerephez, az tény, hogy a castingolás legalább működött. Ha megéri nekik nőként így lejáratni magukat (ondósejtként - Woody Allen-től lopás! - tapicskolni a vizes petesejten, stb.), számoljanak el magukkal és a családdal. De ott sajna már meg is van az utánpótlásuk, hiszen a bulvármocsár - Story - felpöffentette, hogy pl. a Minszk-szőke Edit asszony Szimonetta/!!/ lánya "oan nagyon büszi" mamájára, sőt arra is, hogy már őtőle is autógrammot kér Tápiószecső apraja-nagyja (innen már nehéz a lentebbet elképzelni)
Na, ez tényleges mélyütés a női szerepekre, ha kamaszlánykák innen vesznek majd követendő példát. Iszonyatos károkozás! És főleg a Benkő NE tanítgasson senki fiúkát a szexre saját magatartásával, mert ALKALMATLAN RÁ! Az legalább fényesen kiderül a kiszivárogtatott videókból, - hisz rafkós a retekkanális, adásba ugyan nem eszi a bénaszexet, mert sötétít érte az amúgy is sötét ORTT, ám a netre fellövi -, hogy a Benkő Dániel nevű faszkishuszár az érzékek című témakörben elemi dolgokkal sincs tisztában: ezen röhög a Index fiatal kommentelő hada hetek óta. Mert hogy öreg és kopott, az elmegy, hisz valóban nem minden a fiatalság: a radiátorpoci, a meztelencsigásan sima mellkas, az édibédi pofi, ropogós popsi, egyebek, szóval a friss kanhús illata. A Zongoralecke című 1993-as ausztrál-új-zélandi filmben Harvey Keitel (aki nem görög isten szépségű és nem is fiatal ebben a szerepben) olyan elementárisan volt szexepiles, vágyat ébresztő szerető, hogy most is borzongok az emlékére. A Suttogóban Robert Redford cowboyként egy-egy táncmozdulatában olyan tömény vágy szorult, annyi szerelem és nő iránti odaadás, hogy irigységében szinte megfulladt az ember lánya a vele lévő szerencsés asszonyt elnézve. És nem csikókorában - amikor meseszép volt - forgatta ő se ezt a filmet!
DE ez a Benkő férfiember nem tud semmit (ez kiderül többek közt a smárolási technikájából is)! Nyújtogatja a nyelvét, mint egy egeret kajálni készülődő tekergőző kígyó - mások kecskére hajazzák a manőverét - miközben úgy áll a választottja előtt búval baszottan, mint egy darab fa; semmi odabújás, ellazulás a kapott-okozott kéjben, no önfeledtség, egó-eldobás. Ehelyett csupáncsak durván segget, csöcsöt markolászik, na de azt is úgy, mintha savanyított káposztát - ami nem annyira guszta és jóillatú, de pénzt hoz - kéne puszta kézzel ki-bepakolásznia a vecsési hordókból... Aztán itt a - eddig legalább - legújabb truvája, amivel büntetésből felizgatni vélték ezt a sokat szenvedett országot ;-)). Sikerült is, csak nem nemileg, hanem egyébként...
Az elérhető videón fetrengészik egyet Andikával, a felvidéki "baronesszal", akit vetélytársai neveztek így el, elegáns/??/ stílusa miatt. (az hol van, kérdem, mert én nem tapasztaltam.) Andika harmincas szépasszony zenész családból - mint feljebb írtam -, ergo lenne tehát témája e pöcspöngetővel bőven, viszont semmiről nem beszélnek értlmesen. De amikor megrendezve egymáson fekszenek - annyira felizgultan, mint két darab korhadt uszadék véletlenül összeakadva az árvízben - Benkő pohárral egyik kezében és halálunott! pofával kezd matatni kiválasztott - uhh, de nagy megtiszteltetés!! - baronesze mamabugyijában. Durva szakszóval: simán megujjazza. (ha már ezért fizetik). Pedig, ha jól csinálná a hülyéje, ez a petting egyik igen izgi formája lenne - bár főleg tiniknek ajánlott, hisz terhes nem lesz tőle senki - mert így is el lehet 1 nőt röptetni az égig. Ha...... Persze, tudom: a kamerák nem a meghittség barátai, de ők vállalták mindezt, tehát bírják ki! Ha akkora laza-zaza faintos farokharcos ez a szószátyár és öntömjénező vénség, ahogy reklámozza évek óta, bőven el kéne tudnia magát engedni bele bonyolódva Andika alsó szfériába. DE ez csak fekszik önelégült pofával, még mozdulni se hajlandó a podagrájával, a csajt irányítgatja... Jobb kezében pezsgő, feje szénné égve a nagy magabiztosságtól (és a letagadhatatlan unalomtól, mert egy mindig is egyedül élő, rendszeresen maszturbáló férfi leginkább magára bír csak figyelni: önzése a tetőt veri) miközben olyan gépiesen matat lent-bent mint egy kataton halosztályozó rabszolga a szalagos gépsornál... Érthető, hogy ettől az egésztől maga Andika a fehér tundrabugyijában /by the way: ember lánya mégis egy hajde vágyott együttlétre valami kis csipkecsodát, olyan leheletnyi izgalmat vesz föl azért, hogy azt majd le lehessen jól vetni, de a tolmácsnő méretes pamutbugyingóval hódít ;-)/ se érez semmi különöset - az öreg ujjak fel nem izgatják, az jól látszik. http://velvet.hu/blogok/muffin/2009/11/24/benko_daniel_poharral_a_kezeben_ujjazott/. Ám mivel aláírta a szerződést, kell valamit nyújtani neki is, amúgy movie-san; hát nyomul, ahogy bír. Némi gégemasszázst végez a nyelvével az öreg lantoson jobb meggyőződés híján, oszt kész-pasz: nagy erotika egy adásra kipipálva ... Ez vót a randevúú No. 1 a forgatókönyv és Ördög Nóra exe, Rubin Kristóf kreatív progyúször szerint - aztán majd jöhet a következő hétfőn újabb húsadag kiporciózva: Edit, Ivett, megint Andika, oly mindegy... Most olvaom András napján, hogy biza megkapják az erre vágyók a kimért jussukat, hallelja: http://comment.blog.hu/2009/11/30/benko_este_tiztol_durran_szet_az_rtl_en Fülledt izgalom: semmi, szerelmi évődés: semmi - inkább feltörő szánakozó undor a részünkről, hisz az erőlködésük izzadságszaga szúrósan árad a képernyőről. Benkő, - mert annyira távol van az általa alakítani vélt szexistentől, sőt a még valahogyan dugni tudó férfi eszményképétől is, mint a sertésinfluenza Malackától - vonuljon inkább manrézába (férfikolostor) a műsora lecsengése után, hogy önbecsét mentse valahogy! Már ha volt olyanja valaha is... Még hogy nősülés, kac-kac, hát ha tényleg bekövetkezne (ilyen szemét show-knál soha egyébként), bármelyikkel jól meg is érdemlik egymást: állítólag Andika baronesz lesz a nyerő, második ágybefutó a Minszk-szőke Edit asszony - de persze az is lehet, hogy nem jók az infóim....
Szóval hiába grafikázza saját háza falaira egész nap a vaginákat ez a szerencsétlen ember, hiába jelenti ki percenként önmagáról!!, hogy ő mekkora májer az ágyban - ezek egy szinte szexuális analfabéta önfényezései -, mert aki tudja, az csinálja hálószobája intim mélyén párja és maga örömére, de nem plakátokon reklámozza és pénzért árusítja ki ugyebár! Volt ennek a búvalbaszásnak rivális előzménye, a két tévé 2-ős Nagy Ő-műsor. Ugyan csúfos kudarccal - se esküvő, se hosszú párkapcsolat persze nem lett, lévén fake minden mozdulat és szó bennük - de ott legalább a főhősök: Noszály Sándor és Molnár Anikó valahogy azért mutatósak voltak. (még az NDK levehető ajtajú-úszónős Anikó se volt taszító annyira). Itt meg az RTL-en még a vágy tárgya is trágya, mert egy lankadt ... izmú, kíméletlenül megöregedett, szellemileg is lelappadt ember vergődését vették fel hétről hétre, akit hiába is akarna a csatorna orgazmus-szex perpetuum mobile-nek eladni. :-DD Ráadásul pechükre Benkő még csak nem is az a nyílt és szabad szellem, pláne nem az az konvencióktól mentes, kötetlen forradalmár, akinek hiszi magát. (simán alpári vérbunkó volt attól, ahogy vacsoravendégei arcába böfögött, pukkantgatott és eleve koszos konyhával, pocsék étellel várta őket, illetve máshol se viselkedett). Sajnos B.D. mára elérte - kemény melóval, az igaz - , hogy csupán egy önkontrollját vesztett, így egyre lejjebb csúszó, szomorú magamutogatásával pénzt és gáborzsazsás "hírnevet" kukázó celeb-díszpéldánynak tekinti őt Magyarország. Annak remek, ám igen káros őt hősként ünnepeltetni fizetett cikkecskékben, mint lánglelkű önmegvalósítót. Hát, mit mondjak: ha ez az ő ön-je, részvétem.
Mert ez a trash-show tényleg Kukalakó Oszkárrá fokozta le az eddig is a média-szeméthalmokon bányászkodó hajdani művészt és zeneakadémiai professzort.
 Oszi Glenn Close-zal mosolyog, mert "ő" legalább ad a női minőségére :-DD Fotó: internet
Azt is mondják sokan, hogy igaza van, húrosunk direkt ment le évekkel ezelőtt már kutyába (elnézést az ebektől!), mivel ma a piacon nem a minőségnek/magas művszeteknek, hanem ennek a fajta csatorna-patkányságnak van kultusza-keletje és magas ára.
(Nota-bene: Benkő mégcsak nem is milliókért tette oda lentre magát, hanem bagóért, csakhogy "benne legyen a tévéééébenn!")
Nekem nem feladatom megmenteni a lelkét, a lényét, a személyiségét. De jelezni kívánom, hogy ez azért tragédia... Ám, ha jó úgy léteznie, hogy ilyen sajnálatraméltó figuraként vonul be örökre már a köztudatba, az az ő döntése, karmája, akarata. Na, de itt álljon is meg a díszmenet! Viszont ez az ő sorozat-vergődése ne má` követendő szekcuális példa legyen, hogy aszongya: "na gyerekek, Dániel bácsi `megmutassa` nektek, mija a zigazi fasza férfi ismérve!" Mert se udvarolni, sem csókolni, sem előjátékozni és - mivel nem tudom igazi éles dugványozás mikor és kivel lesz, de feltételezem ennek alapján -, sem szeretkezni nem tud vérforraló, kvázi tanítható módon. Elrettentésnek viszont kiváló: mit és hogyan ne tegyetek formálódó kis kamasz férficsírák!
Utóhang: Falus Mariann részvétele meg annál is nagyobb és szomorúbb rejtély számomra (főleg, hogy ő is szerelmi élete média-szellőztetésével edz erre a borzalmas szerepre), mint a leharcolt lantosé. Egy ennyire szép hangú, régóta sikeres és eddig igenis megbecsült énekesnőt vajh, mi visz ebbe a hányadékba bele szürke eminenciás/társadalkodónőt alakítani borzalmas lebergenyekben ???
(barátnője, az APEH-kiskedvenc Lang Györgyi jegyezte ezt meg) Őt is csak a pénzéhség? Ekkora a válság? Itt tarthat 20 év Pa-Dö-Dö-zés után??? A hírhedten vitriolos stílusú, kényes ízlésű és ínyű Fáy Miklós jó haverinájaként?? Csőd. Amúgy pedig, ha Mariann igazán olyan barátja lenne e hajdani jó muzsikusnak (ahogy kampányolja), minden erejével visszatartotta volna ettől hatalmas emberi buktától. Ami - most is látható - azt a kis maradék férfias imázsát is legyalulta már... De nem, mellette "tündököl" adásról-adásra. De gustibus non est disputandum - oké. De magyaroschan szólva: azért kurvanagy pofonba szaldtak bele - ennyi maradt "Az ízlések és pofonok különbözők!"-mondásból számukra.◊
|