Bécsi impresziók

Beszökött az ősz a császárvárosba

Ja, ja Bécs, az még mindig Bécs... Az az igazság, hogy anyám állapota nem enged messzebbre menni - két éve rohad az előlegünk egy Krk-i jóembernél, de az Adria közelébe sincs esély jutnunk - és itt lenni, akár egy napra is felüdülés. Újra egy kiállítás kedvéért kaptunk kocsira négyen (a vonat már nem érné meg) - összeszokott csapaton ne változtass! - mert szeptembertől január közepéig megint egy gigavállalkozás vonzza a népeket az Albertina falai közé.



Azokat az agyon-nagyon szeretett impresszionistákat "hívták össze" kis baráti traccspartira - mert nemcsak száznál több, hihetetlenül szép, híres és kedvelt festmény van itt kiállítva a lépcsőkkel összekötött termekben, de a stílus kialakulásának, megértésének, élvezésének mikéntjét, módját is alaposan körüljárják. Persze, érthető ez a mindenből mindent kihozni akaró osztrák kreativitás, hiszen e téma - itthon is - unalomig feldolgozott már, mindig kell valami új éca, apropó, ötlet, amivel feltunningolva megint eladhatóvá válik az egész. A megatárlatot már megírtam külön cikkben: http://www.muvesz-vilag.hu/kepzomuveszet/hirek/13529 Valóban elröptet boldogabb tájakra úgy, hogy közben értőn nézni és látni is nevel. De most e full-élmény után arra jutottunk, ha már jóformán hazajárunk ide, az Albert herceg kis suttyó kunyhójába, akkor ismerjük meg a pazar teret jobban!

Az előző, nyári bécsi emlékeinkben már regéltem valamicskét az épület történetéről http://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=399 . E kastélynak is hatalmas múzeum összes termeiben lazán elkorzózhattunk magunkban zavartalanul - mindenki Monet-ék körül tolongott - , noha az uralkodói család szobáiban



azért olyasmi félamatőr piktorkák művei vannak tőlünk karnyújtásnyira - és szinte egyáltalán nem őrizve - mint Michelangelo, Rubens, Dürer, Schiele, Renoir és a többi "pacsmagolós" kollegáik... Mária Terézia és férje, Lotharingiai Ferenc



is a teljes kiegyensúlyozottságot és nagyságot sugározzák portréikon. A császárnő, aki a legsikeresebb Habsburg-uralkodónak mondható http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Ter%C3%A9zia, anyának se volt éppen elhanyagolható jelenség. Szerencséjére, gyermekkori pajtásához, Ferenchez mehetett hozzá - aki érte odaadta Lotaringiát is cserébe, hisz egymásba habarodtak -, ami egy ekkora dinasztia házasodási bizniszében elég nagy kivétel! (jelmondatuk is az volt: Mások háborúzzanak, te csak házasodj boldog Ausztria!) A love story ellenére azt pletykálták, hogy bizony a nagyfarú, életvidám asszonyság meddő. Mert nem jött a várva utód egy évig, majd az első lányka háromévesen meghalt. Állítólag valaki azt tanácsolta ekkor a jó Ferencnek, hogy próbálja meg asszonyát "csiklón ragadni", fokozva gyönyörét, ne csak a járt utat erőltesse... És láss csodát, elkezdett beindulni a babagyár: eztán még 15 gyermeke született Mária Teréziának - köztük a negyediknek világrajött József lett a mi "kalapos királyunk". Míg a 15.-nek megszületett Antónia/Antoinette (mindegyik lány Mária-előnevet kapott), aki kicsiként a csodagyermek Mozarttal vadult a Hofburgban, később a franciák ama királynéja lett, akit a férje - XVI. Lajos - után szintén a vérpadra küldtek a forradalmárok. (És kit ugyanolyan egységes lendülettel utált a nép nagyzolós stílusáért - írják a mai lapok -, mint a mostani, szintén külföldi Carla Brunit, a jelenlegi elnökfeleséget...)
Az ötödiknek megszült Mária Krisztina és férje, a már többször is emlegetett Albert Kázmér németalföldi helytartó herceg lakott e - gazda után elnevezett - barokk csodában, amelynek termei a hat évvel ezelőtti felújítás nyomán (befedték az udvart is)



valóban császári luxust sugároznak. A pórnép bejárhatja legtöbb zeg-zugát őri bizgatás nélkül, lám még mi is ott ökörködhettünk zavartalanul a selyemtapétás falak ölelte drága bútorok, belga tükrök, karos gyertyatartók között. Azok a súlyos muranói csillárok se szakadtak fejünkre ennyi felségsértéstől ;-)).



Most - épp október 6-án jutottunk ki, ekképp büntetve meg magunkkal azért a fekete napért a császárvárosiak beste sokaságát - szintén ragyogó, meleg (sőt, a júniusinál is szebb) idő volt, mint, Rembrandt kiállításának idején (Hát már csak így osztjuk fel a napokat, jól megy sorunk ;-)))!) Az utcákon a tömeg nyugisan vette tudomásul, hogy a Kärtner Strasse környéke még mindig fel vannak túrva, sőt azt is, hogy a Pista templomuk sincs befejezve!! A főváros persze ettől még a szokott kiegyensúlyozottan gazdag, ovisan jóllakott boldogság jeleit viseli magán. (El is voltunk szörnyedve, milyen magyarosch tempó ez a mióta húzódó ásogatás már! ;-DD) De hál`istennek, láttunk más ránk utaló dolgot is



Nem tudom, melyik királyunk ihlette meg e szálloda névadására a tulajt, de a belvárosban áll ez a kellemes kis épület.

Az üzletek már a téli szerkókkal voltak rogyásig (az utca meg spagettipántos csajokkal): minden kirakatbaba színes - palackzöld, lila - Michelin-gumiemberkének volt álcázva a pufi dzsekikben. (Ez férifvariációban is kapható Armanitól Calvin Kleinig -laza százezres árfekvésben, ha átszámítjuk). Meg persze "női körökben az a nézet, hogy legtöbbünk szereti" a cigarettafarmert és a a csizmák ezerféléjét: emelttalpúak, gömbölyű- ill. mandulaorrúak meg köztük a sok hegyes is még menő. Nagyon beindult a téli színek között a sötétkék, ahogy ez a Versace-kirakat



is mutatja. Előtte jómagam álldigálok kígyóbűvölt magyar csórikaként, bemenni akkor se mernék, ha száz életem lenne... :(( De éppen kellemes dolgok vannak odadobva, bár azt a platformtalpú, 15-6 cm-es sarkú cipőt már nem vállalnám.
Mivel a parkolóházban dekkoló kocsink is 20 eurót leszívott tőlünk (meg az Albertina jegyei: 4 x 9 euró), annyira már nem akartunk tobzódni a belvárosi üzletekben. A napsütést kihasználva délután kiugrottunk még megnézni a Prátert http://hu.tixik.com/m/?id=2358463, amit eddig még soha nem láttam. Hát, végülis nem olyan nagy etwas: óriáskerék terpeszkedik naná, meg - gondolom - egyéb csirbiri gyerekhülyítő masinák állomáshelye az egész. Be nem mentünk (nem is tudom, nyitva volt-e délután?), csak a körülötte lévő óriási és gyönyörűen lekaszált, rendben tartott réten ejtőztünk és eszegettük a hazait. Hódolatképp a plein air (szabadtér) feltétlen szerelmesei, az impresszionisták előtt :-))... Teljes idill, jó levegő és nyugalom várt, szemét semmi! Zöld harkály is tiszteletét tette a közelünkben, a város nevében üdvözletet hozva.

Utána - a túl sok nyugi is káros lehet ;-)) - még egy Billát megvizitálni is jutott időnk (ahogy júniusban is). Hisz már sokszor elrebegtem, hogy - röhej, de igaz - Bécsben olcsóbb és jobb bevásárolni, mint kis hazánkban! Az akciós de nagyon finom angolszalonna, császárhús (1 euró körüli becsomagolt darab) ugyanúgy sokkal jobban megérte, mint a 4,9 l-es Ariel gél 12 eurós összegért. Ami azért gond volt nekem és lebénított kicsit, hogy a finoman meleg utcáról egy igluban landoltunk a nyitott mélyhűtő rendszerüknek hála és kocogó fogakkal nehezen tudtam már önfeledten csapongva vásárolgatni. Szegény pénztárosok ezt kapják a nyakukba egész nap! Ennek ellenére amikor a sor kezdett felduzzadni az egyikük előtt, csak elkajabálta magát egy vevő, hogy aszongya:"Kassa, bitte!" és - semmi pofavágás, vásárló-fegyelmezés, odamondogatás zárás előtt, hanem - újabb készséges, dermedni kész lányka repült a pénztárgéphez odafagyni. Vettünk megint olyan isteni, dobozonként 1 eurós mandulás tallért (függő vagyok azóta is tőle), ajándék tojáslikőrt, izgalmas söröket az ezt gyűjtő fiacskámnak és hipp-hopp egy fillérem se maradt. (90 euró körül költöttünk négyen). Nekivágtunk világosban tehát a hazaútnak - először ilyen korán bécsi történelmünk során... Búcsúzóul onnan egy jellegzetesen kedves részlet:



Legalább nem maradtunk ki a délutáni csúcsukból se, ami egy élmény ott is persze ;-), de anyázás, dudálás és egyéb ungarische cifraságok nélkül. Ezzel együtt két és fél óra múlva már a saját kis lakásunkat nyitogattam némileg pilledten. Le se maradtam a tévés agymosásaimról :-DDD.

Ha valakit meggyőztem, hogy egy nap Vienna se elhanyagolható élmény - főleg Monet, Renoir, Degas, Van Gogh társaságában- , az november 7-e és 15-e közötti tetézheti e kéjt a Hofburgban látogatható Antik Messe-vel, ami a mi Antik enteriőrünk nagyszabásúbb megfelelője. http://href.hu/x/ahea (ez a rövidített linkje) Aztán jön mindjárt a karácsonyi vásárszezonuk, ami szintén csodás lehet a híre alapján. Majd meséljenek, mert idén már nem hiszem, hogy kijutunk...

Fotók:Sebő Gábor Bár Tóta W. cikke eléggé kiosztja a lesből támadó kattingatósokat http://w.blog.hu/2009/10/29/kerem_kapcsolja_ki_2, elismerem a mi képeink se a fényképezés fenséges Himalájái. Nincs drága gépünk (nem is lesz), annyi sok elmélyülés sincs benne, de ezek mégis a mi dokumentumaink arról, hogy nem lopom a sztorit mástól se szpícsben, se fotóban... Na meg néha tán érdekesek is lehetnek a maguk módján. Sőt, néha nagyon szépek is szerintem de a java persze a szokásos szint. Akinek mégis megtetszik valamelyik: vegye-vigye, de azért nyomjon egy nevet alá, hol kukázta. Kösz! :-)))