Térdre borult Budapesten Leonard Cohen

Mi meg előtte... :-)))))))

Figyelem: mindennemű kritikát fölényesen mellőző rajongó mondatok jönnek ezután, amik a józan ész megzavarására alkalmasak! Nagyon sajnálom, ám aki objektívet akar olvasni az augusztus 31-i arénabeli estéről, keressen más orgánumot! Ezt a tiszta szeretethullámot meg az ezt kibocsátó csodálatos öreg zsidót, - aki ugye buddhista szerzetes is - nem lehet/szabad szikár szakmai izékkel leírni és boncolgatni. Ki vagyok én ehhez és miért is trancsíroznám szét az év élményét? Hisz történelmi áhítatba zuhant tegnap - augusztus utolsó napján - velem együtt a Kavics majd tízezres közönsége: mivel ez a szeptember 21-én a 75. évét betöltő zseni valószínűleg először és sajnos utoljára járt nálunk. (Bár soha ne mondd, hogy soha: a Buena Vista Social Club pajkos vénjei is fordultak meg felénk többször is, és Kuba sincs közelebb, mint Amerika. Volt is valaki, aki felkiáltotta az öregnek a félórás álló őrjöngés során, hogy come back!!) Amennyire itt szerettük, ez nem is lehet olyan elvetemült ötlet...

Pár éve még az életéért kellett aggódnunk, de tegnap egy ruganyos, édesen fickós, gyerekesen ugrabugráló tüneményes kalapos idős férfi http://ckuik.com/Leonard_Cohen adta oda nekünk mindenét, az "order of the unified heart" azaz egyesült szívek jelszavával. Ez világkoncertje logója (a videókon még a a magyar est nem szerepel), két piros egybe kapcsolódott szívvel, ami a 2004-ben megjelent Dear Heather című - tizenegyedik - albumáról ismert. Ezt játszotta most is főleg, sokállomásos turnéja során hozzánk érkezve. Innen szeptember 2-án megy Belgrádba, majd Bukarestbe, aztán délre: Spanyolországba. Utána bejárja Amerikát is. Olvasni is sok, hát még végig csinálni...
Hozzánk Bécs, Prága, Pozsony után jött. Nem tudom, máshol mit kapott, de itt megőrültünk érte mind egy szálig, folytonos, hosszú ismétlés-áradatra kényszerítve az ide-oda boldogan ugráló, láthatóan teljesen meghatott öreget. Nem a madonnai - várjatok csak pórok, hisz én vagyok az istennőtök: csinálok, amit akarok a Ti sok pénzetekért! - "kétórás késés-belefér"-szerű gőgös alapállásból indított, hanem háromnegyed nyolckor már a színpadon állt nyolctagú - szintén kalapos - zenekara és a három grácia: egy testvérpár plusz a Sharon Robinson (hasonlít nagyon Obamánéra) szerzőtárs alkotta vokál előtt. Apropó, Madonna: elnézést a fanjaitól, de a különbség köztük óriási: ő, hiába a pop nagyasszonya, nekem csak egy vérmes és vérprofi haszonmaximalizáló (magát se kímélő) robot valahol, aki épp emiatti kiüresedettségét próbálja a kabbala - misztikus zsidó tanok - magába gyömöszölésével ellensúlyozni. Szakmunkás a jobbjából és kész... Leonard, a Oroszlán pedig eredendő zsidóságát minden mostanáig megélt dolgával vegyíti elegánsan és természetesen, így egyszerű víztiszta módon létezik a színpadon, nem szerepel. Soha nem alakít, hanem ad, sőt teremt in situ, és abból mindig valahol szentség születik - de eközben is könnyed, játékos, oldott, vagyis önmaga. A legkomolyabb számai alatt is. "Emberségből példát" ad, ahogy Balassink írta volt hajdanán...

Érthető tehát, ha vastaps fogadta és a számok előtt, közben, után is persze ez csattant fel. Minden zenésze virtuóza több hangszernek (csak hegedű nem szólalt meg) - hagyta is érvényesülni őket sokat - jó apaként örülve kirobbanó sikerüknek. Többször is büszkén bemutatta őket, de sajnos nem bírtam megjegyezni a sok nevet... (sőt, a végén az egész stábja a színpadra tódult sofőröstül, mérnököstül: mindenki vele együtt dalolt boldogan vigyorogva és fürdött a közös sikerben. Ez egy ilyen művészEMBER. No comment :-))




A szaxis/klarinétos, szintetizátoros és egyéb fúvósokon brillírozó srác játéka valami hatalmas élmény volt. Ahogy a zongorista, a gitárosok - van egy barcelonai öreg cigány pengetője, atyaég, mit tud az az ember: őelőtte is sokszor térdelt áhitatba dermedve Cohen - a hárfázó, gitározó lánykák - kik a második vagy harmadik számot cigánykerékkel zárták - is a maximumot adták magukból. Sharon Robinson önálló énekesnőként is nagyszerű, soulos-füstös számokat adott elő. Maga Cohen szintizett és gitározott egy keveset, és amikor megünnepeltük érte, megköszönte: You are very kind ! Amúgy mindenki vérkomoly sötét öltönyben feszített (csak a sapkás szaxis sác lazázott piros ingujjban), még a szép nők is férfias nadrágkosztümben nyomták, de helyesen incselkedtek a blézer fel-levevésével azért.... Mivel Leonard Cohen a kohaniták (ősi júdeai papi ág) utódjaként mindig vállalta zsidóságát, - de nem hülyén orrba tolakodó módon - így most is végig kalapban adott elő (az Úr házában ez a minimális előírás ugye és neki a koncertterem az). Viszont tisztelete jeléül sokszor lekapta ősz fejéről, megköszönve a tapsot. Nekem - a felhőtlen szórakozáson túl - ez az est tényleg, a szó legjobb értelmében, spirituális megtisztulás volt, de nem a mai hókuszpókusz szintjén, dehogy! Ő maga volt az ökumené, a mindenkit egyformán elérő, megérintő hit, ami azért is hatott ilyen erővel, mert nem erőszakkal celebrálta, hanem csak úgy áradt előle, mint önvalója. A puritán díszletük - számomra - görög templomok dór oszlopos egyszerűségét idézte a rendőzött textilhasábokkal, melyeket a számokhoz igazítva különböző fények ragyogtak be . És igen, a görögök világa is feltámadt abban, ahogy a művészet ilyen magasrendű isteniségben megmutatkozott. Ugyanakkor perzsaszőnyegen (ez meg finom intimitást sugallt, egy otthon melegségét) álltak, muzsikáltak - Cohen sokszor le is térdelt, többet mint sok katolikus öregasszony egész életében ;-) - a lánykák még cigánykereket is hánytak, szóval önfeledten beélték az adott teret. E görög, zsidó, keresztény momentumok (sokszor kulcsolta imára eres körtefából faragott szoborra hasonlító kezét - a kivetítő nagyon érzékeny képeket közvetített végig) felett viszont tényleg valahogy ott lebegett Jikan, a Csöndes (ez buddhista szerzetesként a neve) bölcsessége, az a keleti mindent elfogadás és megengedés.

Csodálatos egyveleget adott igazi emberségből, miközben áradtak lelket simogató számai. Hol Lord Byron szövegére, - Go no more A-Roving -, hol kolleginája, vokalistája, Sharon szerzeményeit énekelte-suttogta a maga eszeveszetten izgató hangján. Lehet, hogy túlzás, de én szexológusok helyébe receptre iratnám fel a számait azoknak a szerencsétleneknek, akik soha nem éltek még át orgazmust. http://href.hu/x/9yih Ha őt meghallgatják, legalább tudják, mit is keressenek legközelebb majd a lepedő környékén : hátborzongatóan rekedtes mégis puha, élettől megrágott hangjának lágy ereje valami őrült vonzás. A nők pedig kristálytiszta ellenpontját adják ennek... A CD-jén ott vannak a versszövegek izgalmas grafikákkal dúsítva, ez valóban tömény költészet. Kár, hogy nem tudok annyira angolul, hogy ezt élő előadásában is fordíthattam volna egy-az-egyben magamnak, mert ez a quebeci - tehát francia anyanyelvű (énekelt is így) - jóember Amerikában élvén és ott évtizedek óta sikert sikerre halmozván igencsak érthető és követhető angolt beszél-dalol. A női is. Irigylem, aki valahai szorgalma révén tegnap ezt a csodát átélhette... Mert szavalt is, hiszen ő vérbeli költő zenementesen is; irodalmi munkássága sem elhanyagolható, erre és élete minden momentumára ott van útmutatóul a Wikipédia szócikke: http://hu.wikipedia.org/wiki/Leonard_Cohen .

Elénekelte persze a legnagyobb slágerét, a - Dusán magyarította Zorán feldolgozta - Utolsó valcert is, amibe kedvesen beleszőtte Magyarországot is, ahogy más számába Budapestet. Mert barátainak nézett minket és látszott, hogy ez nem marketing-rizsa: meghatva így gondolta-köszönte, tényleg. Majd ezt mondja persze Bukarestben is, de tegnap minden rezdülése csakis ide szólt. Három órára teljesen nekünk szentelte magát, végigvitt azon az útján, ahol ilyen bölcs és szép öregemberré érett. Megrázóan egyszeri élmény volt, pedig megéltem munkás éltem ;-)) során sok mindent: dupla Elton John-, Rolling Stones- (imádtam őket is), Sting-bulikat, tapsoltam Bob Dylan-nek (pedig ő csak faarccal kijött, gépiesen játszott, majd elment, mintha egy üres teremben lett volna), voltam Bonnie Tyler, Anastacia-koncerten, ájultam el Domingotól, Carrerastól, Bocellitól, tomboltam a buenásokon, rajongtam Paco da Luciáért, Al di Meoláért, Bobby McFerrinért, Chick Coreáért és Marsalisékért... Szóval, akit érdemes volt e két századomban meghallgatnom - ja, és könyörgöm, a Lennont támassza már fel valaki!!! -, azon ott őrjöngtem. DE mégis: Cohen papa senkihez sem hasonlított hatásában, és ezt tegnap tízezer ember - büszke vagyok kis hazámra, hogy ennyi jó ízlésű állampolgára azért még van az agysorvasztó évek után is - élte át olyan energia- és szeretetáramlásban, ami ellesz velünk majd a várható randa sötét téli napokon is segítségképp.

Fotó: internet