Nem várt már az indián nyár beköszöntéig Cseh Tamás

Aki, - ahogy a http://hu.wikipedia.org/wiki/Cseh_Tam%C3%A1s írja a mára virradóan ehunyt énekesről -, már 1964 óta indiánosdit játszott a Bakony erdőiben, s ez mindent meghatározó létformájává vált. Hivatalos honlapján http://www.cseh-tamas.hu is Bakonybél szerepel sokszor, odahúzódott (egy idő óta már a falu büszke díszpogáraként)



- a Balaton-felvidéki Kővágóőrs és Salföld mellett - a nyomasztó mai világ elől. Vissza egy tisztább viszonyokkal operáló /tán valóban sosem volt/ életbe, ahol 45 év alatt gyerekek-felnőttek hadait rávette az indiánosdi értékeire. Hisz sok indián bölcsesség kering a neten http://href.hu/x/9ro9 - kedvenc politikusa is dakota bölcselmekkel nyitotta új életét anno -, amely mind arról szól, hogy mennyire fontos az életet, a környezetet: fákat, vizeket, állatokat becsülni, óvni, szeretni. Biztos, hogy a hegyek karéjában ő is e szerint a káté szerint élt, de a nagyvárosi lét - noha kiskorában sok időt töltött Tordason - azért mégis rendesen bedarálta. Tipikus civilizációs baj ragadta el 67 évesen: a tüdőrák, amihez leginkább a benne szenvedő aktív közreműködése - sok bagózás - kell... Voltak egyéb egészségügyi-lelki gondjai, mert talán az a tiszta, winnetous gyermeki röpdösés, ami a nyarait kitette, mégsem védte meg mindentől, amit magára engedett. Sok problémát halmozott bele rövidre sikerült de tartalmas életébe; családjával sem volt mindig felhőtlen a kapcsolata. Ezt igyekezett rendezni és szerencséjére felesége kitartott mellette jóban-rosszban, két gyermekével.

Őt, mint a kádáriság legjobb, leghitelesebb krónikását http://www.youtube.com/watch?v=LYBw6XTcww4 tartják számon - szövegíró "Janusz-arcával", másik felével, Bereményi Gézával együtt - olyan énekesnek, akinek nem a hangterjedelme, elragadó vokalitása, hanem a nazálisan eldünnyögött-eldanolt élménylényege adta a savát-borsát... Akik rajongtak érte - és ez az ország nagyrésze - úgy érezték, hogy őket énekelte meg, azokkal a kis hülye, de számukra óriásinak tűnő problémáikkal. Azzal a kamaszokra hevülő, szép fiatal földrajztanárnővel az osztálykirándulásokon, képzelt nővére, Irén kalandjaival illetve ismeretlen, egyszer felbukkanó lánykák szerelmét kereső fiúk vágyával. A hajdani rajztanár jól ismerte az embereket - bár ő "csak" a dallamot zümmögte, míg örökös társa gondolataiban olvasva költötte hozzá a szöveget -, így mindig rátapintott az emberlétből fakadó gyengéinkre. Ezekről mesélve, mintegy gitáros Tinódiként járta az országot, vette fel a lemezeket, adott elő tévében és élőben koncerteken.

Én 1970-ben találkoztam vele a legendás és - nekem, de remélem másnak is - csodálatos Kex-bulikhttp://www.youtube.com/watch?v=bikCVRw5wfE szüneteiben. Akkor odaengedték őt meg Hobót is a mikrofonhoz, énekelhessenek, kipróbálva magukat a közönségen... Ez a furcsa, kicsit donovanos http://www.literatura.hu/rock/folk/donovan.htm feelinges, hosszúhajú fiú talán abban a nagyon szabad - ezért a rettegő hatalom által sokat bizgerált és végül el is űzött - zenekarban, az általuk képviselt mentalitásban találhatott olyan inspirációt, amitől meg mert nyílni, kitárva érzései előtt az emberek szívét. Jól fogadták/tuk/, hisz a hetvenesek elején a Bem rakpart és a Kex egyéb helyei tényleg a ritka szabadság tünékenységét adták. Akik odajártak, mind türelmesen zúzódtak órákig a - ma biztonsági őrnek, akkor szemét állatnak mondott - "felvigyázók" karéjában bejutásra várva, mert ez a gyűrődés megérte a különleges és mámorító önálló gondolatokért, a szellemességért, az igazság kimondásának szédületéért. Ez volt a luxusunk. És biztos ez a légkör indította el CSeh Tamást - ha sokszor erről nem is beszélt - a maga egyedi útján: nem csak úgy magától pattant ki teljes fegyverzetben elénk, mint anno Pallas Athene... Aztán a Kexet gyakorlatilag kiírtották `71-re, - mindenkijük elment innen más országba, meg is halt közülük az egyik - ám CSeh Bereményivel valamit tovább vitt ebből a kis ideig köztünk lévő nyugatias életérzésből. Nem azt a most újra feltunningolt, álvidámka, állampárt támogatta neotonos, hungáriás habpartis semmitmondást - szomorú, hogy megint ennek van a legnagyobb keletje! - hanem a felelősségteljes, irányítástól független (sőt annak direkte ellemondó) életszemléletet képviselték máig.
Nem annyira provokálón tette CSeh Tamás ezt, mint az elmenekült Baksa Soós János, a Kex énekese - hiszen kevesebb extrémitás, abszurd humort kevert a dalaiba, így nem is lázított olyan fokon, de azért mindig kiadta a kádári bizit minden egyes számában: hamatgyenge hármas alá...

Persze voltak szép napok akkor is, fiatalok voltunk s ez a legrandább időszakban is varázsos és megismételhetetlen dolog - így sokan (öregek és nyomukban a maiak) is könnyesen emlékeznek azokra a megdallott balatoni, a lengyelországi, az NDK-beli kalandokra. Magukra ismernek benne még a fiatalok is, mert általánosságokat emeltek kötészetté és filozófikus balladává. A Duna Televízió gyakran közvetítette estjeit, film is készült róla, tehát munkássága igen jól dokumentálhatóan dobozokban van, és mától valószínűleg sok emlékműsor alapjává lesz mindez... Lassanként olyan hivatalos megmondó éneklőember, külön műfaj lett, a rendszerváltozás után is. Társával együtt elég egyértelműen állt az egyik politikai oldalra, pedig indulásakor még mindenkihez szólt. Annyira ez nem torzított rajta, no meg betegsége miatt az utóbbi három évben már amúgy is visszavonult a nyilvánosságtól. Talán megússza, hogy kisajátítsák holtában, talán ez a földi vadászmezőkről lelépése - Füst a szembe (ez volt ottani neve) még egyszer eljárta reszkető lábakkal a táncot barátai bakonyi dalára - annyit segít majd, hogy összetereli más-más akolban lévő híveit megint. Bölcs indiánként valószínűleg ezt gondolta legfontosabb feladatának most.

Fotó: internet