Sajtos guba, a kaják nyári Mikulása

Fenyegetően közeledik a pénztárca-apasztó őszi áremeléshullám + vele karban az infláció, ami magasabb lesz, mint eddig. :(( Nem vagyok közgizda, nem érdekel az elmélet, miért élek szarabbul: mire jutok vele? Mert ha az is, - aki matematikailag modellezte a befeketetések kockázati hullámzását és ezért négy éve Nobel-díjat kapott,http://index.hu/gazdasag/vilag/engle070828/ - bebukott most jó sokezer dollárral, akkor én miben reménykedjek??? A várható feketeleves http://index.hu/gazdasag/magyar/elipa070829/ át fogja fazonírozni a táplálkozási és egyéb költési jószokásainkat. És nem előnyünkre, ugyi. Hát, gondoltam én, a kis realista itt e poros anyaföldön, akkor menjünk elébe a lengő lóalkatrésznek!

Alkossunk (hasunknak, hogy gyarapítsuk - kiforgatva szegény Kölcseynket, bocs) a maradékból valami kellemest! Ahogy szoktam.... Felhasználva a jobb időkben kidobásra ítélt, hányódó cuccokat. (mert sajnos még mindig nagyon pazarlunk: megveszünk sok olyan kaját, amit nem bírunk megenni és mivel elfeledkezünk róluk, ránk romlanak; aztán ha a gyerekeim nincsenek itthon, én kettőnknek nem csapok fejedelmi traktát... Mindenkinek ismerős ez a szitu, amit mostantól bizony nagyon el kéne kerülni!

Nos három kifli szomorkodott a hűtőnkben jó pár napja (ötlet: ha jégre tesszük azonnal a pékárut - nekem az a tapasztalatom -, sokkal tovább eláll frissen, mélyhűtés után is; így mikrózva pár napig finom), aminek - szomorkodás, magány, tönkremenés/kiszáradás, stb. - véget kellett vetni ;-))! Volt még ugyanott kb. 10 dkg-nyi maradék márványsajt is, meg 1 picike darab nectarine-nak nevezett, szintén keményre szikkadt régi sajtika a cicabenzineséktől (from Lehel piac). Három felnőttnek vacsorának így külön-külön, szinte semmi. Viszont kicsi tej, tejszín, cseppnyi olivaolaj és némi fantázia után, EBBŐL nagyon hamar - 20 perc se volt az előkészítés+sütés - ehettük is a fincsi sajtos gubámat! Ha már a mézes-édes mákosnak akkor respektje van karácsonykor http://www.lico-art.hu/media/archivum.php?cikk=76, arra gondoltam, hogy sósan se lehet rossz ez...

Na, és itt most - Tekintetes Bíróság! - őszinte vallomás következik, megbánóan feltáró jellegű. Nem tudom, hogy a sztárok sztárjai: pl. Jamie Oliver (noha ő még emberszabásúnak tűnik a többihez képest mindenképp!) vagy Stahl főgésa-nagysága valaha be szokta-e ismerni "ecccerazéletben", hogy mit és hogyan szúrt el a konyhájában. Amikor én néha főzőműsort látok, ott mindig csodarucikban, kötény nélkül, talpig drága manikűrben, ragyogó mosollyal készíti mindenki az ételeket; számukra nincs zavaró ételbűz/gőz, az óhatatlanul keletkező hulladékból mocsok és összevisszaság, csak a patikatisztaság azonnal!!!; csupán a fényesre nyalt fazék-mennyország tündököl a mosolygóan sürgő-forgó aty/anyaistennel a közepén. ;-D Mindig minden tutira sikerül ebben a megtestesült hazug mámorban... Engem a világból ki lehet ezzel kergetni, annyira műmájer és köze sincs a való helyzethez, amiben bizony belefér az elfüstölt étel, kifutó leves, büdösen sistgergő olajfolt! Na, de én csak mezei háziasszonyból v agyok tehát, most azért valamit kicsit elszúrtam, helyesebben elsóztam; erre mondják, szerelmes a szakács... Hmm. Vagy figyelmetlen. Azért???

Mert a kiolajozott jénaiba lefektetett szépen felkarikázott kiflikre eléggé nagy lendülettel szórtam a zöldfűszeres keveréket ízfokozónak, látványnak. Épp csak azt elfelejtve, hogy az biza már magában eleve sós is... Emellett a tejjel meglocsolt sorokra márványsajtot is tördeltem, ami úgyszintén ilyen, mint tudjuk. Így rétegeztem lelkesen négy emeletet tejjel zuhanyozott kiflikből, sajtdarabokból, tengerisós margaringöböcskékből (hogy elfogyjon végre) és főzőtejszínből. Nem esett le sajnos, hogy ennyi nátriumclorid azért már csak nem kéne ;-))) Sokan sokszor mondják-kutatják-írják régóta már http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/02/03/12.htm, hogy ebből is megárt a túlzás, veszélyes, mert magas vérnyomást okoz! És én már tulképp le is szoktam erről a veszett szórásról, paradicsomot, paprikát régen nem eszek sósan. Most mégis becsúszott a gikszer...

A végére meg ráreszeltem épp csak dísznek azt a kevéske, kicsit fanyarkás, narancsszínű, már keményre száradt nectarine sajtot. Kb. tíz perc sütögetés után a száraz péksüti éppúgy megszottyosodott, és összeért a több ízzel, mint téli ünnepi édestestvére, a mákosguba. Látványnak ugyanolyan szép! DE ez most inkább bor- főleg sörkorcsolyának lett volna kiváló a maga kicsit túlzott aromájával. Annak viszont tényleg tudom javasolni!! Mutatós, meleg és elegáns, emellett olcsó: minden fridzsider- maradékot felszív (lehet bele sonkaszálakat is keverni, picit tán tejfölözni, többféle sajttal bolondítani,stb.) és jó laktató is. Hárman pukkadásig teltünk a három kifliből... Szóval ehető volt ez finom ropogós-omlós, csak dominált benne a sósság. De ha valaki odafigyel - ahogy én most sajna NEM! - az arányokra, a fűszerezés, sózás finoman precíz műveletére, akkor ez vele nem fordulhat elő... De tudjuk, más kárán tanul az okos...