Mit ér a magyarságunk?

Van-e jogunk másokat fikázni meg egyáltalán

Egy procc áruház - Lafayette - törzsvásárlói kártyájának megtagadása - vagy kiállításának megnehezítése - miatt áll a bál az Index Homár-blogján. http://homar.blog.hu/?rnd=070719c. Írtam pár sort ehhez a Lafayette-et elemző cikkemben is (ha már a név előjött ugyi), mely a párizsi divatról szól. De e téma bővebb kifejtést érdemel, mert elkezdődött a népek fikázása, 1000 éves sérelmeink bősz felemlegetése, majd a magyarok külföldi képének árnyalása is. Én soha nem éltem tartósan külföldön, szerintem nem is bírnám. Nem is tudok annyira egy nyelvet se. SAJNOS. ÁM...

Voltam hálisten - koromból adódóan is - sok helyen; bár, mai szemmel nézvést későn kezdtem - jó Kádár apánknak hála :(- a világjárást. Franciaországban sokszor jártam. Csak értek valamicskét gallul, gimnázium óta sokat felejtettem... De a nagy átlagélmény 24 év alatt az volt számomra, hogy kedvesek. Igaz a férjem oldalán élveztem ezt, aki beszéli a nyelvüket. Amikor először léptem át a francia-német határt 30 éves voltam. Abban az évben történt ez szeptemberben, amikor a szovjetek (ezt azokban a napokban persze még nem lehetett tudni, csak sejteni) lelőttek egy dél-korei polgári repülőt, csomó halottat hagyva maguk után. Párizsban



ezért rögvest kiszúrták a piros, orosz Ladánk kerekét, mert - gondolták, akik izomból ezt tették - mocskos csatlós, aki ilyennel onnan jön, tehát megérdemli. De semmi más atrocitás nem ért, pedig nem titkoltuk, honnan és merre. Én akkor, ahogy itt bevallottam http://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=120 beleszerelmesedtem a franciák fővárosába, majd a tengerpartjába is... Ahol például legkedvesebb külföldi barátainkat ismerhettük meg...

Sajnos már nincsenek az élők sorában, `90-ben is már idősek voltak. Az úgy volt, hogy Olaszországban akartunk kempingezni, mert a Riviérától tartottunk- minden filmben, mint azóta is, ez volt a nagyvilágiság non plus ultrája, a divatos sztárok lelőhelye, stb.- , hogy elérhetetlenül kurvadrága és procc nekünk. De a Ligur-tenger menti helyek annyira pocsékak voltak (többek között a nyálözön olasz slágerek fellegvára, az egyébként híresen szép San Remo is - már persze kempingice értve ;-), hogy egy kiadós hisztim után - amikor rekkenő nyárban sikítva akartam hazajönni a két kisgyerekkel inkább, mint hogy ott még egy napot eltöltsek - az uram fogta magát és átvágtatott Franciaországba. Húha, a sok gyönyörűség: Menton, Nizza, Cannes, Antibes... Ott lecuccoltunk a millió jó és megfizethető, az olaszokéval össze sem hasonlítható kemping egyikében végre. Lada Samarával voltunk, de egy regensburgi autós rokon brahi rendszámtáblája is rajtunk volt. Teljesen megőrültek ettől az "öszvér-megoldástól" a jó franzúzok: jöttek, fotóztak, kérdezgettek: milyen kocsi ez??? Főleg idősebbek laktak ott, akik minden évben tavasztól őszig ott tengették nyögdíjas végnapjaikat ;-). Így találkoztunk Bijoux =Bizsu mamáékkal. Mellettünk parkolt az aranyszínű régi Renault-juk vontatta kis lakókocsijuk. (By the way. Nekünk eddig mindig francia kocsink - Renault, Peugeaut, Citroen - volt: nem mondom, hogy nem láttunk autószerelőt - húsz csak mi belőlünk milliomos , hisz mindig használtra telt. DE különösebb bajuk sosem volt, fogyasztásuk meg mindig kellemesen alacsonyan maradt.A külsejük meg szellemes; tehát nem kell ezerrel divatból fikázni!!) A kisöregek annyira édesek voltak rögtön velünk: kínálták a kölykeinket keksszel, amit a kutyusuknak , a kis fekete uszkár Bijouxnak is adtak, hisz nekik meg ő volt a "gyerekekük", beszélgettünk mindig este-reggel, meghívtak a nyári rezidenciájukba (alias lakókaszni), végig tündérkedtek velünk. A Dávidom - volt akkor 8-9 éves -, vécére menve boldogan lobogtatta a tekercs klotyópapírt nekik, miközben buzgón Bonne soire-ozott, mert franciául tanult a kisdrága itthon és büszke volt, hogy használhatta...(volt a normandiai öregeknek igazi kőházuk is a felkapott Antibes tetején, de ott a felnőtt lányuk lakott, aki szintén bájos ember volt.)

Egy évre rá ott nyaraltunk náluk Le Havre http://normandia.lap.hu/ mellett, a tanyájukon. Mindig írtak karácsonyra, húsvétra szeretettel és bájjal teli régies lapokat, amiket így véstek alá: Maman és Papan d`été vagyis a "nyári papa-mama". Megsirattuk őket nagyon...

Tehát ennyi idő alatt azt tapasztaltam, - és ha nekem valami nem smakkol, akkor nem vagyok szívbajos, megírom ezerrel (lásd Prágában a kőbunkó pincérek) - hogyha az ember mosolyog, gesztusokat tesz és NEM csak zúzós, amolyan ká-európaiként agyatlanul tipor át városokon, embereken, akkor a fogadjisten is kellemes. Ha mi udvariasan, normális hozzáállással kérdeztünk valamit, mondjuk Franciaországban (de bárhol máshol, mindig öten ugrottak - idén is - segíteni, magyarázni, megoldani dolgokat. Öregasszonyok felálltak! a helyükről a buszon, mert látták, hogy együtt bámészkodunk, csodáljuk a városukat, fotózunk - hát legyünk egymás mellett, gondolták és tették is! Graciőzen, magától értetődően. Ha bármikor érdeklődtek, honnan is jöttünk és megmondtuk, azért soha nem volt fitymálás. Most márciusban, egyik este egy némileg benyomott úr meg akart hívni még inni, pláne, mikor megtudta, hogy mi onnan, Magyarországról vetődtünk ide! Rögtön tudta a Balatont (bebaszott aggyal is), gyönyörű nőket, áradozott még azután is, hogy otthagytuk... Én se szoktam magyarul beszélni, ha olyanokkal vet össze sors, akiket égő lenne bevállalni honfitársainknak. De ez van Horvátországtól Olaszországig sajnos. Írtó primcsik bírunk lenni, mi faj-árja nagymagyarok!

Amikor megérkeztünk az interneten lefoglalt - és szórul szóra pont olyan - kéglinkbe este, egy halálelegáns 32 hófehér foggal mosolygó szénfekete srác fogadott, a tulaj megbízottja. Rögtön felkapta ötmázsás bőröndömet (látszott rajta, hogy dobja ki tőle a pejslijét, de vitte lelkesen, noha a végére kicsit megtörve a 92 türkizszínű csigalépcsőn fel az ötödikre ), készséges volt, udvaris, előzékeny. Pár szót mesélt magáról - Szenegálból jött ide mérnöknek tanulni - és annyi. Emberségért emberséget kaptunk. Mindig szoktunk vinni külföldre magyar, márkásabb bort, pirospaprikát, hogy adhassunk, ha valaki jó volt velünk... Ez is országimázs, nem?!

Most idén megmaradt pár üveg, mert nem találkoztunk azokkal, akiknek szántuk. Mondtam a férjemnek - az utcánk teli volt boltokkal, borüzlet is köztük persze - próbálja kicserélni a mi tokajinkat valami franciára, meglenne így némi ajándék az otthoniaknak. Ő kikérte magának, "de hülye is vagy!"-felkiáltással. Na, a boltos értelemesebb volt nála: rögtön ugrott a hírre, hogy a "tokajit" meggusztálhatja, naná hogy adott beaujolais-t érte! Mondta, hogy ez olyan különleges,- mert persze,hogy hallott felőle -, hogy nem is adja el, magának tartja meg!

Amikor 3 éve Rómában http://roma.lap.hu/ voltunk - szintén internetes foglalás után egy Fellini / Vittorio de Sica filmjeit idéző, hatalmas, mindennel felszerelt csodalakásban lakhattunk egy poloskás hotelszoba áráért (napi 70 euró). A kégli akkora volt, hogy rollerezhettünk volna benne, eredeti hatvanas évekbeli bútorokkal, a családi relikviákkal telirakva, de kényelmesre alakítva azért. Mindez a legcoolabb, polgári környéken, a Vatikántól egy ugrásnyira: metro- és buszmegállókhoz, és egyáltalán mindenhez közel, a Via Germanicon. (Sting Circo Massimo-beli koncertjéről simán, kellemes sétával gyalogoltunk haza a holdfényes Róma antik romjai között. Fantasztikus élmény volt! Ugyanígy jutottunk el laza-zazázva - nekem a tűsarkaimmal ugyan volt némi gondom a hülye macskaköveken ;-) - a Spanyol lépcsőhöz, meg a Via Giulián álló Falconieri palotabeli Magyar Intézethez, a Campo dei Fiorihoz, az Angyalvárhoz stb.) Rögtön nagyon összebarátkoztunk Signora Tarantinoval. (Akiről csak a levelezés alapján azt hittük , valamilyen bögyös-faros,latin középkorú szépasszony, de kiderült, hogy édes kis vékony, huszonéves fekete jogásznő, aki a szülei lakását adja ki.) Angolul ment a duma (papája amerikai), levelezünk azóta is karácsonykor; neki is hagytunk képekeket, prospektusokat Budapestről, fúszereket, stb. kis díszcsomagban. És persze nagyon vigyáztunk mindenre, ami a kislánykora színtere volt - érintetlenül meghagyva. És ezt értékelte is, hiszen lecsekkolt minket, amikor nem voltunk otthon - ezt észrevettük. Küldtünk azóta már vendégeket oda, hálisten a magyar renomét még nem rombolta le senki. Mert Maria-Louisának mi voltunk az első magyarjai. Rólunk jó véleménye alakult ki,- úgy takarítottam, mintha a sajátomat vigyáznám naponta - így azóta kedvel minket zu zammen. Csak ennyi a titok.

Írtam a Rovinjról szóló cikkben http://www.lico-art.hu/media/cikkek.php?cikk=5 arról, hogy milyen hatást váltottunk ki a jó Ivánból és nejéből azzal, hogy horvátul pötyögtünk pár szót. Ők csak németül beszéltek, ahogy mi nem, de a végén barátként váltunk el: mi adtunk nekik halászlékonzervet, ők meg saját törkölypáleszukat 80 fokosan... Persze vannak genyák, szemét bunkó férgek mindenhol, származástól, vallástól, bőrszíntől függetlenül. Bántották a fiamat Spanyolországban hülye rendőrök és kalauzok, minket raboltak ki Portugáliától Olaszországon át Franciaországig mindenhol, a híres párizsi Deux Magots kávéház undormány pincére alázott is rendesen, igencsak rájátszva a csóró külföldi, szarok rád-műsorra, vert át vacsi után szemérmetlenül és pimaszul pulai kis seggfej pincnök, stb. stb. - ÁM AZ ALAPÉLMÉNYÜNK SEHOL SE EZ. Görögországtól Törökországig, ha megtudták, hogy magyarok vagyunk, kedvesekké váltak, előkaparták morzsa kis tudásukat, és próbáltak beszélgetni velünk.Puszkász neve mindig előjött, bárhol is jártunk a világban, de sokan ismerték - és nem Bukaresttel keverve!! - Budapestet; jártak is itt jónéhányan, kellemesen emlékezve vissza az itteni szép napokra. De annak az olasz ismerősünknek, akit idecsábítottunk szilveszterre, milyen képe maradhatott meg, amikor pénzváltáskor (bár mondtuk, nehogy megtegye!) átverték régi huszasokkal??) Szóval hátrébb a mást sértő agarakkal! Azoknak van a Homár-blogon igazuk, akik a saját portánk előtti sipi-söprést is igencsak kívánatosnak tartanák a sommás "minden külföldi hülye állat!"-ozás helyett!

Aki horgad a magyarokkal való bánásmód miatt - ami valóban bántó lehet, elismerem, tudom - az kezdje magán a jó példával előljárást: tegyen gesztusokat, mosolyogjon, ne hangosodjék, ne koszolja össze más lakóhelyét, udvariasan létezzen, hisz ott kint - abroad - ő vendégségben van. (a munka és huzamos kint élés neccesebb: akkor már vetélytárs, akit ki szeretne maga mellett???) De ha alázzák, kérje ki! Másnál nem vagyunk szarabbak, naná! Viszont ott is dúskálnak a hülyékben, ezt ne felejtsük el... Meg azt se, hogy azért ezt a Le Pen fasisztaelvti szerinti sztyeppékről odaszalasztott, ki-fia-borja Sarkozyt/Sarkot mégiscsak megválasztották elnöküknek a csigafanok a vérfrancia "királyi" Ségolene-nel szemben. Még Amerikában is leborulnak a magyar teljesítmény előtt, ha az tényleg teljesítmény! Azt pedig mindenhol meg tudják ítélni.

Ja, és ennek a mi kishitűséggel vegyes önérzet-rohamainknak van egy nagyon gusztustalan fajtája is, ami a hozzászólásokból is kitűnt: amikor agyba-főbe finnyázunk mindent, mert nem bírjuk megemészteni, pláne elismerni, hogy jó, sőt jobb, mint a miénk. (Nem a hasraesős külföld-imádatról beszélek, mert az is vérgáz.)

Amikor 2002-ben Törökországban nyaraltunk a TUI-val, all inclusicve-ban - istenem, mindenki gurult a végére, olyan kaják voltak folyamatosan elérhető közelségben!- kis, vidékről szalajtott nászutas párocskák húzigálták folyamatosan a szájukat ott. Hogy hú de snassz itt minden: nota bene csodaszép kert volt a mennyei tiszta tenger partján, minden nap tündéri figurákra hajtogatott tiszta törülköző várt minket a patyolat ágyneműn, kellemes szobákban, szép harmónikus épületekben. A táj mesés volt, az idő is, három perc volt az ágytól a csobbanás, + két medence is rendelkezésünkre állt. De a falusi (de lehetett volna városi is, mindegy ez egy tipus) sudribunkója csak szenvedett 24 órát. Röhögtünk rajtuk, mert mi - vén hülyék (az ő szemükben)from Budapest nem a lexarabb kerülete/utcája - mindentől el voltunk ragadtatva ... Gyerekként élveztük a virágokkal teli hatalmas parkot, a türkiz TENGERT, a készséges személyzetet, a mennyei ízű és fantáziával tálalt ezerféle ételt, a dolmussal (kis magánbusz, bárhol leinthető, sofőrnek jattolsz, ott tesz ki, ahol akarod, hajnali ötig jár mindenhová) folytatott utazásokat, stb.

Szerintünk a savanyajóska pár lehet, itt "Törökbe`" látott életében először fürdőszobát, és kompenzálásképp tette-vette magát egy hétig sértődötten, hogy nincs nagyobb lukcus (annyi pénzért :-DD). Hát kb. így vagyunk Franciaországgal, meg a nyugattal is. Irígyek vagyunk rájuk innen a perifériáról, hát gyalázzuk minden kis hülyeség miatt. Van egy rossz hírem az ilyeneknek: nem rendül meg ettől ott semmi (ahogy máshol se). Nagynehezen, DE kibírják, ha Első Gipsz Jakab Béla és Janka Eszmeralda többet feléjük se néz, nagynemzeti horpasztásában. :-DD