Dávid hala

Már írtam egyszer, hogy a halételeket szeretem ugyan, de készíteni nem nagyon szoktam. Kiskoromban két megrázó élményem is volt halakkal http://hal.lap.hu/ kapcsolatban - talán ezért... Mivel anyám-apám egész nap hajtottak, engem a Klári néni című bejárónő-dadus terelgetett ide-oda, többek között óvodából haza. Egyszer egy szép nyári napon a belvárosból (a Luxus áruház épületében volt az ovim) végig a Duna-parton mentünk bambulva a parti életet. Mint mindig, akkor is pecások lesték a víztükröt - fel nem fogom azóta se, hogy abból a mocskos vízből kifogott jószággal hogy bírják megtölteni a gyomrukat... Na szóval, valamelyik éppen kigyomlált a közel se kék Dunából pár pici halat,



Tiffany-kép naphalról (megrendelhető: Sebő Dórától http://www.lico-art.hu/tiffany/index.php)

és a nagy érdeklődésemre tekintettel, az egyiket nagylelkűen nekem adta. Mivel jólöltözött óvodás lépést se tesz homokozóvödör, lapát, kisgereblye nélkül még az övenes években sem: hát épp nálam volt a kispiroska vedrem...Na, abban szállítottam nagy komolyan e zsákmányt, életem első háziállatját. Kilötykölés!! nélkül haza is értünk - a mostani West End tőszomszédságába -, és ennyi összpontosítás után fáradtan de lazán kiraktam szegénykét az erkélyre. Nyáron... Négy-öt évesen ennyi tellett tőlem. Aztán már csak az ugrik be, hogy amikor esetefelé diadalmasan mutattam volna a szüleimnek, hát mit tesz isten: szegényke döglötten lebegett már, mert neki túl napos helyre állíthattam a vödröcskémet. Sajna, a Klári nénje se vágta annyira, hogy ez a hőguta nem tesz jót - még a vízben se - a halacskámnak... Hú, ez nagy trauma volt.

A másik is halhalállal kapcsolatos... Akkor történt, amikor ez a fent említett öreglány - nagyon jól főzött, de a szellemi toptól azért már kissé messze volt - halat készült sütni. A méretes ponty (?) ott úszkált békésen a kádunkban, amivel nekem - 6-7 évesen - semmi problémám nem is volt. DE amikor kivette és elkezdte feldolgozni, ami a hal jókora hókon vágásával kezdődött, azt viszont én már nem akartam se nézni, se részt venni benne; húztam ezerrel ki a konyhából. Ám az a nyomorult állat utolsó, életbe kapaszkodó erejével lepattant a vágdeszkáról és vágtatott a nyomomba, ki az előszobába..... Brrrr. Hát ezek után - érthetően - én se nem halászok, horgászok, fejbecsapkodok és belezek, szigonyozok halat - és azoknak, akiket ilyen gusztustalan gyilokszerszámmal állig felszerelkezve látok irtani menni: szívből igazán azt kívánom, hogy akadjon az ő nemesebb szervükbe egy ilyen szemétség!

Csak falom jóízűen,amit más megölt. Némi ellentmondás, elismerem :(. Életem leggyönyörűbb ilyesféle látványa/ízélménye Prága mellett fogadott 13 éve, egy művészi ívben kisütött, hatalmas pisztráng képében. Viszont imádott Párizsomban most tavasszal majdnem megpusztultam egy picike tengeri haltól... Ahol laktunk, a Rue Monteurgeuil egy csupa bolt-utca és persze volt nagyon guszta kirakodópulttal halas üzlet is.

A képen nem az, hanem egy Marais negyedbeli, vasárnapi piaci áruda látható éppen.



A nap végén, este hét körül már fillérekért adták a megmaradt darabokat, így a férjem bevásárolt. (Osztrigákat is utánunk dobtak volna olcsón, csak az volt furi, ahogy szagolgatták, majd utána hol egyik, hol másik kosárba dobták... Hát nem mertünk kockáztatni, na meg én élő állatot le nem nyelek!) De hülye fejjel nem aznap ettük meg, mert akkor már volt grillcsirke is otthon, hanem másnapig aszaltuk. És az biza nem tett neki jót még a fridzsiderben télvégén sem, nekem meg pláne nem! Szép szabályosan megmérgeződtem tőle; kirázott a hideg a forró tus alatt is, kocogtak a fogaim, hányni járt belém a lélek. Szóval a hal nagyon kényes jószág, figyelni kell rá! Ezért el is maradt a nagy garral betervezett szusi-bár látogatásom is ott :((. Mindenhol, - ahogy itthon is - nagyon cool kajának számít, világszerte eszik orrba-szájba, küldőszolgálatok épültek ki rá, millióféle fajtája van: maki szusi, halnélküli szusi, http://sushi.lap.hu/ stb., stb. Én egyszer kóstoltam egy házibuliban, ha az autentikus volt, akkor valóban finom....

Az is kétségtelen tudományos tény, hogy nagyon egészséges étel: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal. Teli van telítetetlen, ún. omega-zsírsavakkal, omlós fehér húsa nem zsíros (kivéve a túlhízlalt pontyokat), millióféle képpen elkészíthető, gyors és pazar ételféleségek alapanyaga. A szálka egy másik téma - gégészet, nagyritkán temető, stb. -, de azért leküzdhető nehézség.

Már írtam az uram halászléjáról http://www.lico-art.hu/media/archivum.php?cikk=76 , most a fiam, Dávid alkotott saját kútfőből (ha már vizes témánál tartunk ;-))) valami könnyed nyári klasszist. Volt otthon egy zacskónyi mélyhűtött tengeri hal, talán hekk. Azt előző este kivettük olvadni. Másnap a gourmet úr (mert ez jelenti az ínyencet, a gourmand csak a nagyzabást) gondosan beöltözve - sapka, kötény, stb. - bevonult a konyha szentségébe. Aztán már csak tálalni jött elő kb. egy óra múlva. Szíves közése nyomán próbálom rekonstruálni ezt a mély magányban töltött időt... Szóval beszórta a haltörzseket fűszersóval, majd kis olajjal (most épp szőlő, dióolaj) kikent tepsibe fektette őket. Aztán vajból és petrezselyemből készített kencével is megkezelte mindegyiket, a beirdalásuk(bevagdalás) után .

Elővette a hűtőből a az ott lelt zöldségeket: póréhagymát, sárgarépát, felkarikázta és rádobta a halakra. Így beborítva őket, elkezdte a sütőben - először fehérborral párolni - majd ropogósra sütni. Hozzá szintén pároltan elkészített zöldbabbal kevert rizst adott köretként, amit a megmaradt vajjal turbósított. Nagyon finom és guszta lett, hármunknak elég is.



De, bocs - mivel én is Halak lennék ;-)) - azért a halak a leggyönyörűbbek fickándozósan élve! Amikor az Adriánál vagy más tengernél járunk, mindig elbűvölnek. Még csodával határos módon teli velük a víz, pedig kíméletlenül le- és túlhalásszák a javát, szinte kifosztva a tengemélyet. Sajnos, amióta szemüveges lettem, kevésbé látom őket - dioptriás búvárfelszerelés kéne - de a férjem mindig elmeséli kedvesen, milyen színű, fazonú, mintázatú halraj fogadta őt ideiglenesen maga közé. Ilyenkor nagyon irígylem. Volt akváriumunk is, de azt se tudtam kezelni. Amikor először és utoljára megvettem azt a borzalmas tubifexet vagy mit, hát tudtam, ez nem az én műfajom. Mindig be is algásodott, akármennyit pucováltuk, szóval feladtuk... Abban a percben, hogy az utolsó előtti guppit befalta az utolsó, akkor a wc-n lehúzás nemes tette mellett döntöttünk. Hol volt akkor még Némo és Pizsama a Pixartól, mint autentikus ötletforrás erre nézvést?http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9m%C3%B3_nyom%C3%A1ban Azt a rajzfilmet könnyek közt izgultam végig (mint minden gyerekdarabot persze), mert a bohóchal egyébként is a kedvencem:



Az uram szerint az öltözködéskultúrám nem is áll távol tőle ;-))) Miért, nem szép?!