media_140x140_1.gifmedia_105x140_1.gifmedia_105x105_1.gifmedia01.gif
media02.gif
media_140x105_1.gif
media_105x105a_1.gif

Bemutatkozó

Ékszerdoboz a templom alatt - Rovinj

A 400 éves Don Qujote földjén araszolva

Franciaország ékköve:
az Azúrpart


Mediterrán örömök


Mediterrán örömök

Olaszországot koranyáron még nem fojtja meg a turistainvázó, de most már helyzet lehet!

Ha egy május elejei szombaton reggel el tud indulni az ember - eszméletlen pakkokkal kívül-belül - a kocsijával, megúszhatja a balatoni csúcsot. Azon túl, hogy három ország vár felfedezésre vagy a szerencsésebbeknek újra imádásra: Olasz-, Francia- és Spanyolország a tervezett út során, a meredeken és pofátlanul emelkedő üzemanyagár is kilódítja az embert az itthoni létből. Az olasz ár kicsit magasabb a miénknél, vagy tán már ugyanaz (1,1 euró a dízel literje), de a többi déli vidéken már csak kevesebbért mérik a kocsibavalót. Ideértendő Itália felé a leggyorsabb odajutást igérő, dinamikusan fejlesztett úthálózattal bíró Horvátország és Szlovénia is. A horvátoknál, akikhez Letenyén át vezet az út, elég morcos határőrök próbálják a magyarok kedvét szegni, ki tudja miért? De aztán végig érvényesül a boldog egyesültség lazasága: elegáns csuklómozdulatokkal hajtanak át minden határon. Ezt főleg az tudja igazán értékelni, aki megtapasztalta már például az olasz határ"vitézek" kocsi-szétszedő buzgalmát a magyar rendszám láttán.

trieszt01.jpg trieszt02.jpg


A táj Itáliába érve, már Veneto tartományban, - ami ugyan a csizma északi része, de nekünk a tenger ígéretét jelenti - jelenetősen változik a balatoni szembántó összevisszasághoz képest. Az olaszok hihetetlen kert-, lakás- és bútorkultúrájuknak megfelelően nagyon egységesen és szépen alakítják ki városaik, falvaik arculatát. Nincs az a borzalom, ami a hivatali közöny, megkenhetőség, oda-nem-figyelés és kapzsiság miatt a Velencei-tó és a Balaton különlegesen szép környezetét örökre elcsúfította. A római villaépítészet kétezer évnél régebbi hagyományait őrizve kúpcserepes, pasztellre vakolt, elegánsan tágas és megsem kivagyi házak suhannak el bámuló szemeink előtt, ápolt, mutatós kertek mélyén. A legnagyobb olasz folyó, a lomha Po is megmutatja magát néha, és ma már semmi nem utal arra, hogy az első világháborúban hány és hány ember pusztult el a gorziai, piavei harcokban... Este hat körül már Velence határában járunk, a hosszú nappaloknak hála semmiről sem maradunk le, órákig lehet csavarogni ott világosban. Előtte persze még a parkolóházat kell megcélozni a tenger feletti bekötőútról balra lefordulva. Ez óriási monstrum, de az már nics, mint közel húsz éve, hogy bárhol ingyen hagyhatta az ember a kocsiját, nem vitték el, nem törték föl. Itt kb. 10-15 euróért lehet beállni: non-stop, korábbi órákban még - a hirdetések szerint - szállodafoglalás is működik benne.

verona07.jpg


Velencére rá kell szánni legalább három-négy órát (ebből kb. 20-25 perc a begyaloglás az 1 km-re lévő központi térre, a Piazzale Romára, ahol a főpályaudvar is van). A várost ezekben az esti percekben hihetetlen ragyogás tölti meg: a nap még magasan áll, a lagunák - köztük a "főutca", a Canale Grande - teljes pompájában látható. Vaporettokon lógnak a csúcsforgalom utasai, ringatóznak a jellegzetes fekete gondolák a csíkos pólós hajóslegények erőteljes evezéseitől előrehaladva, turistahordák tartják már megszállva a várost. Amely lázong is az embermassza ellen, de abból él - nem is rosszul. Ilyenkorra már megtelnek a trattoriák, restoranték, ahová mi nem ültünk be, mert az olasz szervízdíjak kétszeresére rúgják az amúgy se csekély számlát. Ha emlékeim nem csalnak, 20 eurótól indulnak az ételárak, de biztos vannak eldugottabb és olcsóbb vendéglők is. A főlátványosságok, mint a Rialtó - a Canale Grande butikoktól hemzsegó, márvány hídja -, a Szent Márk téren álló Dózse Palota, a Campanile, a tengerre néző Sóhajok hídja csak körültekintő odafigyeléssel érhető el. Sárga feliratok irányítanak magasan a falakra szerelve, de elég egy oldalpislantás valamelyik muránói üvegüzlet vagy világmárka kirakatára és fújhatjuk a tájékozódást. Semmi perc alatt el lehet tévedni, egyik hangulatos sikátor, fel- majd levezető hidacska, olyan, mint a másik; az Attila hunjai elől a 450-es években a vízbe menekült város cölöpökön álló ódon palotái a kanálisok tükrében mind gyönyörűen hasonlatosak egymáshoz. Amikor végre kiértünk a Napoleon által "Európa legszebb szalonjának" tartott Szent Márk térre, a galambinvázió, a Florian cukrászda zenekara és főleg a Nap felejtjhetetlen műsort produkált: épp a végre felújított Dózse Palota mozaikképeit világította meg lemenő sugaraival, a két böszme kőoroszlánt is végigsimítva. Viszont letakarva áll az az épület, ahol minden órakor hatalmas fé,mfigurák kongatják meg a harangokat, most ők kerültek a restaurálásában sorra...

verona08.jpg


A mesevárosból este kiérve a velencei arisztokraták hajdani nyaralóhelyén át vezet az út - nem a pálya - Padova felé. Kis folyó mossa a partot, és csodálatos, többszáz éves villák (kastélyméretben) rejtőznek emeletnyi magnoliafák árnyékában. Még éjjel is találtunk szállást - reggelivel kétágyas szoba 70 eurórért, olaszos eleganciával berendezve -, bár voltak már"completo"(megtelt) helyek is. Főszezonban érdemes előre foglalni, bár sok a jó camping is errefelén mémi szúnyoggyal dúsítva a folyócsak miatt...

Padovát reggeli friss fényben fürödve találtuk; Szent Antal városa épp a vasárnapi szagos misére készült. A nagyon elegáns, ápolt nyugdíjasok elözönlötték az utcákat, éledeztek a kávéházak. Minden virágzott: hamvas zölden futotta be a falakat a repkény, ágyásokban, parkokban mindenféle szín tobzódott. A katedrális is "megér egy misét", épp az is zajlott. De végigjárható volt akkor is, hiszen a csodatévő - Portugáliában született - szent sírja mindig illatos virágözönben fogadja a népeket, akik kívánságaikat hittel helyezik elé. Művészettörténeti leírással nem tudunk szolgálni, de mint minden olasz templom, ez is méltóságteljes és arányosan nagyszabású, kincsekkel zsúfolt.

verona06.jpg


Az autópályákon vasárnap meg a hét bármelyik napján számítani lehet dugókra, hiszen fizetős kapuk szabdalják föl a haladás egyenletességét. Ha meccs van, akkor pláne megáll a forgalom a sok odamenő miatt, amit a bennszülöttek igen békésen tűrnek. Franciaországig kb. 40 euróba kerül a pályahasználat; lehet haladni, de kamionok tömegére állandóan számítani kell.

trieszt03.jpg

Amikor visszafelé jöttünk nagy utunkról (a végcél Granada volt, ahol a fiam félévig tanult; őt látogattuk meg egész pályás letámadással)a francia határhoz közel, Genova környékén - ahol ementáli sajttá lyuggatták a hegyet az alagutak, melyeken át az út visz - letértünk a tömött pályáról, (ahol épp a monacoi F-1-ről áradtak haza a taljánok Ferraristól vagy anélkül de nagyon bevadulva) a tengerpartra, hogy megszálljunk még egyszer Pest előtt a hosszú hazaúton. Erre megfelelő helyiség Arenzano - a bambino Jézusnak szentelt kis városka, amelyet a helyiek per falu emlegettek - impozáns szállodakínálattal várja a vendégeket. A Piccolo Hotelben - szintén este beesve - 50 eurót kértek egy kellemesen felszerelt, tágas kétágyasért, amely - csoda Itáliában és egyáltalán a mediterrán térségben! - csendes volt; ezt nagyszabású reggeli egészítette ki. Pálmafás korzó, teliholdat fürdető tenger - a százazföld előtt még jutott egy korty délszaki varázs...

verona01.jpg verona02.jpg


Ezután visszafelé még megálltunk két olasz városban: Veronában és Triesztben. Verona is virágpompában, napsütésben, turistaözönben fogadott, amely nem csoda, hiszen harmónikusan, finom szinekben felújított reneszánsz házai között sétálni élmény. Kellemes üzleteiben a divat teljesen olyan, mint nálunk, az árak - kivétel a mindenhol luxusnak számító nagy márkák kínálata - áruválasztékkal együtt az itthoniakra hajaznak. A növényekkel zsúfolt téren álló híres amphiteátrum éppen restaurálás alatt áll, de persze 16 estén fogadta a zene barátait Aida- és egyéb Verdi-előadásaira. Már akkor, május végén ott voltak előtte a gigantikus díszletek a következő havi műsorokra. Ipari mennyiségű türkiz és bordó szfinksz-hadak, aranyozott kerubok, egyiptomi istenszobrok halmozódtak ott a "2 az 1-ben: Itáliában Egyiptom" jelszóval fotozkódó vándorok örömére.

verona03.jpg verona04.jpg


És persze kihagyhatatlan Júlia háza! 15 éve még nem láttam ezt az új szokást: minden négyzetcentiméter - kivétel a kis reneszánsz erkély, mert oda nem érnek fel - telisteli van ragasztva rágógumival, azokon pedig szerelmes üzenetek fityegnek. Egy újfajta, fiatalok "Siratófala" lett ez, kegyhely: szerelmi vágyai teljesülését japán és szerb, francia és magyar, stb. párok remélik sok rágás után felragasztott mentolszagú cetlijeiktől... Júlia szobrát is fényesre simogatták a vele fényképezkedők, csodatévő hellyé nőtte ki magát a Capulet-ház. Amúgy az egész város csodálatos, úgy ahogy van. Érdemes beülni egy forró és utánozhatatlan cappuccinora, feketére, fagyira: 1,5 euró csészénként és akkor WC-t se keresgélnünk, mert jogunk van használni a kávházét... Kulcsot ehhez az aktushoz néha kell kuncsorogni, ami kissé snassz, de ez van.

verona05.jpg verona09.jpg


Trieszt, utolsó olasz "állomáshelyünk" viszont már a Monarchia karcosabb, északibb hangulatát érezteti. A monumentális főteret, mely a tengerre nyílik, nemrég hozták helyre, sőt most is dolgoznak rajta. Ez a hegynek felfutó város, nem annyira színes és ékszerdoboz-jellegű, mint Velence vagy Verona, inkább bécsi vagy budapesti jellegű. A tengerparton itt is lehet bronzszobrot simogatni: a Varrónőkét, akik a nagy víznek háttal ülnek arcukon ércmosollyal, térdükön ollóval.(Hogy ettől jobban szabottak leszünk-e, nem tudom...) `.-)

Ezekhez az emlékekhez képest megrázó volt szembesülni a szlovén határon felállított tulipiros, neonzöld, jajkék műpálmákkal a gagyi kis kasznió előtt... Arenzanoból hétfő reggel fél 10 körül indultunk, és a városnézésekkel együtt is hajnali kettőkor már Budapesten landoltunk a házunk előtt. Horvát és szlovén szomszédainknál ugyanis valóságosan nemcsak szlogenekben építik az autópályát. :(

Fotó: Sebő Gábor


© 2005 Lico Bt.

Tiffany díszüvegekMédiaZöld homlokzat

www.kronart.hu - KronArt Design - weblapkészítés, reklámgrafika, programozás, dekoráció